A NAP KÉPE

Szerző sk

2 hónapja

Közös fotó a múltból, ő győzte le Hosszú Katinkát

Az Iron Lady már olimpikon volt, mikor Panna megszületett.

Szerző sk

Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn és Jakabos Zsuzsanna büszkén hirdették az országos bajnokság 100 méteres pillangóúszása előtt, hogy húsz év után is egy fináléban úsznak. Mégsem ők nyertek, hanem egy 17 éves Ugrai Panna, aki 2004 októberében született, két hónappal azután, hogy Katinkáék bemutatkoztak az olimpián. Értehető, hogy büszke a teljesítményére.
 

Lehet, hogy nálunk is eljött a generációváltás ideje 

tette fel a költői kérdést Panna, aki a Borsnak elismerte, többek között Hosszú Katinka miatt is kezdett el úszni. 

Hatalmas élmény volt a szombati nap, sokáig dolgozott bennem utána az adrenalin. A családom itthon várt, hajnalig beszélgettünk arról, hogy mi is történt velem. Úsztam már Katinkáék ellen, de most győztem először. 

Sőt, 2014-ben kislányként még közös fotót is kértem tőle Kecskeméten.


Panna legfeljebb amiatt lehet szomorú, hogy az időeredménye alapján nem került be a világbajnoki keretbe.
- A hazai vébé nagy esély lett volna, de lesznek nyáron korosztályos versenyek, illetve a felnőtt Európa-bajnokság, ahol még van esélyem részt venni. Hosszabb távú terveim persze vannak, így például a párizsi olimpia. Ott már reális esélyem lehet, hogy elinduljak.

Fotó: Tésik Attila


Panna edzője, Máté Hunor szerint is tanítványáé lehet a jövő.
- Sajnos a válogatási elvek miatt nem sikerült a világbajnoki kerettagság, emiatt a bajnokság első napjaiban Panna feszültebb is volt. A vége azonban szép lett, s tekintve, hogy tehetséges úszóról van szó, a jövőben nagy világversenyekre is odaérhet.
 

Máté Hunor arra is büszke lehet, hogy a Hód Úszó SE versenyzői történelmi viadalon vannak túl, két aranyat is szereztek. Sőt, az 50 méter mellen diadalmaskodó Gál Olivér bekerült a világbajnoki keretbe is.
 

Hatalmas öröm ez nekünk, mivel egy viszonylag kisebb klubként vettünk részt a bajnokságon. Az biztos, hogy húsz év óta nem zártunk ilyen jól 

– nyilatkozta a Borsnak a fiatal szakvezető.

Szerző sk

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A baloldali polgármesterek szerint nekik nem kell spórolni, elég, ha az emberek spórolnak - videó

vg.hu

Magyar sorozatokat is letörölt az HBO Max

borsonline.hu

Élet és halál között lebeg Nikolett, a budapesti házomlásban megsérült táncos

hirtv.hu

Aszódi kettős gyilkosság: Kiderült, hatalmasat hibáztak a rendőrök

ripost.hu

Érzéki sztriptíz, teljesen meztelenre vetkőzött a teraszon a bomba testű üzletasszony

hirtv.hu

Döbbenetes állítás: a szakértő szerint már nem látjuk élve Michael Schumachert

metropol.hu

Vele csókolózott Shane Tusup a fővárosi éjszakában

mindmegette.hu

5 érdekesség a főtt kukoricáról, amit eddig nem tudtál

travelo.hu

HORVÁTORSZÁG TELE VAN TERMÉSZETTEL…(x)

ripost.hu

Gelencsér Timi és a barátnői nagyon dögösek bikiniben – Fotók

ripost.hu

Így vészeld át a hőséget: 6+3 életmentő tipp kánikula idejére

ripost.hu

Ez a három csillagjegy erős jeleket kap az égiektől a következő napokban

További cikkek

A NAP KÉPE

Lefotózták, így úszik a szerelmes Hosszú Katinka

A NAP KÉPE

Gulácsi a trófeával, de Orbán Willi mással bújt ágyba: leleplező fotó a hálóból

A NAP KÉPE

Érzéki sztriptíz, teljesen meztelenre vetkőzött a teraszon a bomba testű üzletasszony

A NAP KÉPE

Forró sztriptíz a parton, megmutatja óriási melleit a szörfös bombanő

A NAP KÉPE

Se bugyi, se más, teljesen meztelenül hintázik az almamellű álomnő

A NAP KÉPE

Két mozijegy áráért láthatod pucéran a szuperszexi teniszezőnőt

A NAP KÉPE

Sztriptíz a medencében, csupasz mellekkel emelkedik ki a vízből a vadóc álomnő

A NAP KÉPE

Felvette a kamera, elképesztő kérés futott be Milák Kristófhoz