Létrehozva: 2020.06.12.

Jakabos Zsuzsanna elbánt egy 3 kilós óriással

A sportolónőt is érzékenyen érintette, hogy gyakorlatilag egy hónapig nem tudott úszni sem. De az ereje így is megvolt a nagy küzdelemhez.

Élsportolóinak legjava gyűlt össze nemrég a mosonmagyaróvári Hársfa étteremben, hogy szokatlan csapatépítő tréningen mérhessék össze az erejüket. Egy több kilós hamburger elfogyasztására vállalkoztak, amiből végül Jakabos Zsuzsanna többszörös olimpikon úszó, és férje, Petrov Iván kerültek ki másodikként.

Jakabosék a 3,2 kilós gigantikus hamburgert szinte teljesen eltüntették, csupán 20 dekát hagytak meg belőle. Hogy átérezzük a feladat súlyát, hozzá kell tennünk, hogy a hamburgerből csak a húspogácsa 1 kilót nyomott.

Az úszónőnek szokása, hogy az edzései előtt mazsolás, mogyoróvajas zabpelyhet reggelizzen. Bár tudta, hogy aznap evőverseny is vár rá, mégsem hagyhatta ki a reggelit, hogy legyen ereje úszni. Zsuzsa elmondta, hogy szörnyülködve gondol vissza erre a bőséges ebédre, és valószínűleg másnap koplalni fog.

„Úgy jöttem ide, hogy azért volt már bennem étel, mégis sikerült nyerni, amin én is meglepődtem egy kicsit”– vallotta be Jakabos Zsuzsanna.

Az olimpikon úszó később rátért arra, miként érintette a koronavírus az élsportolói rutinját:

„Az, hogy egy hónapig nem úsztam, nagyon furcsa volt, mert sosem szoktam ennyit kihagyni.”

Mivel nem volt semmilyen fitneszgépe otthon, kitalálta, hogy eszközök híján saját testsúlyos gyakorlatokkal fogja formában tartani magát a karantén idején.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Világbajnok combok és gömbölyű popsi: meztelenül lépett ki a teraszra a bombázó üzletasszony

A NAP KÉPE

Szétnyílt a kabátja, utcán mutatta meg gömbölyű melleit a forróvérű kebelcsoda - Képgaléria

A NAP KÉPE

Átlátszó ruha, kidomborodnak a gömbölyű cicijei a szőke álomnőnek

A NAP KÉPE

Forró sztriptíz, a ringó mellű bombázó utolsó ruhadarabja is lecsúszik csupasz popsijáról

A NAP KÉPE

Megható üzenet: a Fradi szurkolói így támogatják Dejan Sztankovicsot és fiát – fotó!

A NAP KÉPE

Benézel a lábai közé? Szemérmetlen pózban villantott a gigamellű álomcsaj

A NAP KÉPE

Szerelmes fotó, Kapás Bogi nagy bejelentést tett