Létrehozva: 2020.04.14.

Lesd meg Cristiano Ronaldót, luxusban húzza meg magát a focista

Hetek óta a portugáliai Madeirán tölti mindennapjait a labdarúgó és a családja.

Tavaly nyáron fejezték be a felújítását annak az eredetileg hétszintes háznak, ahol Cristiano Ronaldo és a családja jelenleg tartózkodik. A Juventus labdarúgója öt éve vette meg a Madeira szigetén, Funchalban található, tengerre néző ingatlant.

Együtt a gyerekekkel

A The Sun szerint Ronaldo összesen hét millió fontot, vagyis nagyjából 2,6 milliárd forint költött rá, többek között két 50 méteres medence, jacuzzik és egy normál méretű labdarúgó-pálya is van a területén.

Pazar a kilátás

A The Sun úgy tudja, a hatalmas épületben korábban egy helyi újság szerkesztősége működött, sőt, egy Club Noir néven futó éjszakai bár is üzemelt. Ronaldo azonban teljesen átalakította, egy igazi álomotthont varázsoltatott belőle. Először az édesanyja, és a bátyja, Hugo költöztek be – utóbbi intézi a közelben található CR7 múzeum ügyeit.

Jelenleg viszont Ronaldo, a menyasszonya és négy gyermekük is itt lakik. A focista egy hónapja utazott Madeirára, azóta sem hagyta el a szigetet, alighanem itt vészeli át a koronavírus-járványt.

Ronaldo és párja, Georgina Rodriguez az Instagramon rendszeresen beszámolnak a mindennapjaikról, hol edzés közben, hol pedig fodrászkodás közben láthatjuk őket. Tény, egy ilyen álomotthonban, semmire sem lehet panaszuk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Se bugyi, se más, átlátszó semmiben pózol a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Kitolt popóval pucsít a medencében a tetovált álomnő

A NAP KÉPE

Csupasz csodamellek: derékig tolta ruháját a vadóc álomnő

A NAP KÉPE

Melltartó nélkül óriási kebleivel sokkol a szexi szomszédlány

A NAP KÉPE

"Az volt az álmom" – kisfiáról beszélt Lékai-Kiss Ramóna férje

A NAP KÉPE

Bevágott a bugyi: szemérmetlenül pucsított a kamera előtt a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Így csókolta szerelmét Lékai-Kiss Ramóna, fotók a magyar kéziünnepről