RETRO RÁDIÓ

Csattant a csók, így ünnepelt a magyar sztár a kamerák előtt

Csattant a csók, így ünnepelt a magyar sztár a kamerák előtt
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2018. 10. 29. 13:09

Babos Tímea a világbajnoki döntõ megnyerése után boldogan omlott szerelme nyakába. Ezt pedig az egész világ végignézhette.

Babos Tímea megvédte világbajnoki címét Szingapúrban, a győztes döntő után a magyar teniszező gyorsan kiszaladt szerelméhez, akinek a kamerák kereszttüzében egy csókot is adott.

Babos ebben az évben folyamatosan szállította a jobbnál jobb eredményeket, párosban Kristina Mladenoviccsal két Grand Slam-döntőbe is bejutott (Ausztráliában nyertek is), a soproni születésű sztár pedig első is volt már a párosok világranglistáján.

Ehhez a sikerszériához arra is szükség volt, hogy Babos magánélete rendeződjön, egyre jobb eredményeket ér el, mióta rátalált a szerelem. Párja, Péter a lehető legtöbb versenyre igyekszik elkísérni kedvesét, Szingapúrban is ott szurkolt a lelátón.

„Pétert Magyarországon ismertem meg, interneten keresztül, egy ismerősöm ismerőse. Életemben először a kezembe vettem a dolgokat, és én írtam rá. Csak annyit írtam, hogy szia. Erre ő kérdezte, hogy ismerjük-e egymást, mondtam, hogy nem, de te nem ismersz engem esetleg? Neki gőze sem volt se a teniszről, se hogy én kivagyok, úgyhogy így volt ez a legjobb” – mesélte nevetve Babos a Lakástalkshow egyik adásában.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.