RETRO RÁDIÓ

Gusztustalan rejtély, bezöldült medencében kell versenyezni

Gusztustalan rejtély, bezöldült medencében kell versenyezni
acf
Szerző
acf
Létrehozva2016. 08. 11. 12:15

Senki sem tudja mitõl változott meg a víz színe egy nap alatt, ezek ellenére engedik versenyezni a sportolókat. Soha korábban nem fordult elõ ilyen.

A riói olimpián augusztus 7-től osztanak érmet műugrás és toronyugrás számokban. Vasárnap és hétfőn renden lezajlottak a versenyek Brazíliában, azonban kedden döbbenetes látvány fogadta a versenyzőket, szervezőket és a nézőket egyaránt.

Az addig kristálytiszta víz színe zöld lett, sőt a folyamat az idő múlásával egyre bizarrabb lett. A rendezők azonnal igyekeztek kideríteni, hogy mi miatt lett ilyen a víz, de nem jöttek rá. Emellett megállapították azt is, hogy a víz állapota teljesen normális, versenyzésre alkalmas.

Egyes véleményék szerint lehet, hogy nem megfelelően borították be az éjszaka a medencét, amiatt csökkenhetett a víz klórszintje, ami az algák elszaporodásához vezethetett. Ez azért érdekes, mert mindössze néhány méterrel odébb látható az a medence, ahol a vízilabda meccseket rendezik, annak tökéletes az állapota.

A szakértői vélemény miatt tegnap megrendezték a női 10 méteres toronyműugrás számát, ahol a versenyzők a furcsa szín miatt nem panaszkodtak a vízre.

"Soha nem ugrottam még ilyen színű vízbe. Már a bemelegítésnél észrevettük a változást, de igazából így

"még könnyebben be tudtuk lőni a víz távolságát"

- mondta az angol Tonia Couch, aki végül párjával az ötödik helyen végzett.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.