Létrehozva: 2022.06.14.

Elég volt, kirúgják a Barcelona világbajnokát

Kiakadt Gerard Piquet botrányain.

Szerző ripost

Komoly döntést hozott a Barcelona labdarúgócsapatának trénere, Xavi. A katalán Sport értesülése szerint egy megbeszélés keretein belül tudatta védőjével, Gerard Piquével, hogy nem számol vele a soron következő szezonban, könnyen elképzelhető, hogy elhagyja a sztárklubot a meghatározó bekk.

Jó esetben is csak epizódszereplő lehet augusztustól Gerard Piqué Fotó: AFP

Xavi sem a pályán, sem a pályán kívül nem volt elégedett a 35 éves játékossal. A vezetőedző a védő fizikai képességeibe kötött bele, valamint szeretne egy fiatal védelmet összeállítani, amiben csak epizódszerep jutna a spanyol válogatottnak. A Sport és többen is úgy vélik, a magánéletében mutatott botrányai nagyobb szerepet játszanak a döntés mögött.

A négyszeres Bajnokok Ligája győztes nemrég szakított párjával, Shakirával, miután kiderült, hűtlen volt hozzá. Áprilisban korrupciós botrányba keveredett, miután a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnökével, Luis Rubialesszel összejátszva rávették a Szaúd-arábiai Labdarúgó-szövetséget, hogy fizessen 24 millió eurót azért, hogy az arab országban rendezhessék meg a négycsapatos spanyol Szuperkupát.

A Barcelona nevelés 2008. július 1. óta tagja a Barcelona keretének. Szerződése 2024. június 30-ig szól.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

mindmegette.hu

Minden reggel kávézol? Így tartsd fehéren a fogaidat

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott