Létrehozva: 2021.10.10.

„Feldúlják a családokat” – áll a bál a Forma-1-ben, mindenkit kizsigerelnek

Nem fogta vissza magát Bernie Ecclestone. Az F1 korábbi apró termetű nagyura kimondta, amit mások nem mernek a vb-sorozat résztvevői közül.

Miután a minap biztossá vált, hogy Katarban rendezik meg az idei Forma-1-es világbajnokság 20. versenyét (a megállapodásig helyszín nélkül szerepelt a naptárban), a szezon kétharmadánál véglegessé vált a program. A rekordhosszúságú 72. F1-es vb-sorozat 23 nagydíjából az utolsó hetet erőltetett menetben, gyakorlatilag két hónap – pontosan 63 nap – alatt darálják le. Ez nem mindenkinek tetszik, sőt!

Bernie Ecclestone alaposan beolvasott az utódainak
Fotó: AFP

Novemberben például szabad hétvége nélkül rendezik meg egymás után a mexikóvárosi, a Sao Pauló-i és a dohai versenyt. Mindez rendkívül megterhelő az óriási utazásokkal és az átcuccolással együtt a résztvevőknek, de még a szurkolóknak is, akiknek nem lesz hétvégéjük F1-futam nélkül.

A pilóták és a csapatok képviselői persze jobbára inkább sokatmondóan hallgatnak. A királyategória korábbi nagyfőnöke, Bernie Ecclestone ellenben pár héttel a 91. születésnapja előtt sem hazudtolta meg önmagát: kőkeményen fogalmazott, amikor a véleményét kérték erről.

A hátralévő 2021-es F1-futamok:

Október 10., Isztambul: Török Nagydíj Október 24., Austin: Amerikai Nagydíj November 7., Mexikóváros: Mexikói Nagydíj November 14., Sao Paulo: Brazil Nagydíj November 21., Doha: Katari Nagydíj December 5., Dzsidda: Szaúdi Nagydíj December 12., Abu-Dzabi: Abu-Dzabi Nagydíj

 

„Ezzel még a legnagyobb rajongókat is feldühítik, tönkreteszik a tévés érdeklődést. Bőven elég lenne tizennyolc futam. Ezzel a fölösleges stresszel sok családot dúlnak fel és lábbal tiporják az emberek egészségét”

- dörögte a brit milliárdos, aki nem titkolja: sok mindenben őrültségnek érzi a 2017-ben az F1 élére került amerikai Liberty Media cég reformjait.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

Kudarc: nem jött össze a megyei listaállítás Magyar Péternek

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott