Létrehozva: 2019.07.26.

Elment a hangja, úgy szurkolt a magyar úszóelnök Milák Kristófnak

Világcsúcsával egy csapásra sztár lett Milák Kristóf, aki gyõzött 200m pillangón a kvangdzsui világbajnokságon. A szakma pedig a lábai elõtt hever.

Milák Kristóf szerdán akkora döbbenetet okozott a kvangdzsui vizes világbajnokságon, hogy azóta is erről beszélt mindenki. Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a %RIPOST%-nak elmondta, csupán csütörtök hajnalban tudott elaludni az izgatottságtól.

"Fenomenális volt, még mindig nem jött meg a hangom, teljesen berekedtem."

Hajnali fél 5-ig fenn voltam, nehezen dolgoztam fel az örömöt. Euforikus érzés, érthetetlen, mint a holdra szállás.

"Phelps egy ikon, az úszósport nagy mágusa, és Milák Kristóf megdöntötte a rekordját. Még ma is erről beszél mindenki az uszodában, pedig már folytatódtak a versenyek!"

A 19 éves magyar úszó nyolc tizedet (!) vert Phelps tízéves rekordjára (1:51.51), amelyet még a 2009-es római világbajnokságon állított fel cáparuhában. Wladár elmondta, óriási megtiszteltetést jelentett számára, hogy ő adhatta át az aranyérmet.

"Úgy tudjuk, először fordult elő, hogy szövetségi vezető adhatott át érmet egy versenyzőnek. Nekünk megadták a lehetőséget, de ez nem nekem szól, hanem a magyar úszó sportnak és Magyarországnak."

Az úszó szövetség 2017 augusztusa óta mindenben támogatta Milák Kristófot. Wladár Sándort ekkor nevezték ki elnöknek.

"2017 augusztusában azt mondtam, Milák Kristófé a jövő, neki minden támogatást meg kell adni. A szövetség 2018 januárjától felkarolta Kristófot, sportegyesületi vizsgálatok, vitaminok, táplálék kiegészítők, juttatások, edzőtáborok és az átigazolásban is nagyon sokat segítettünk. Amit lehetett, megtettünk Kristófért. Nekem 2017 augusztusa óta ő volt a number one!"

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra