Létrehozva: 2016.09.30.

Felesleges! Ezért szünetel három hetet az NBI?

Példátlan, ami Magyarországon történik, ráadásul tök feleslegesen. A magyar labdarúgó-válogatott miatt tolnak el NB I-es fordulókat, gyakorlatilag két-három játékos áll a háttérben.

Német belháború folyik Magyarországon, mert Thomas Doll nem ért egyet azzal, hogy a válogatott miatt bajnoki szünetet tartanak a magyar bajnokságban. A Svájc elleni világbajnoki selejtező miatt Bernd Storck kérésére háromhetes kihagyás lesz az NB I-ben.

A döntés akár indokolt is lehetne, de ha megnézzük, hogy kik játszottak a Feröer-szigetek elleni csúfos 0-0 alkalmával, akkor azt mondhatjuk, hogy az egész felhajtás teljesen felesleges.

Az első világbajnoki selejtezőn 14 játékos lépett pályára, közülük mindössze ketten szerepelnek Magyarországon. Elek Ákos az utolsó helyen álló Diósgyőr középpályása, míg Fiola Attila a Videoton játékosaként lépett pályára. A többi, szerepet kapó 12 focista légiós volt, Lang Ádám Franciaországba igazolását a Feröer elleni meccs előtt jóváhagyta a FIFA.

Emiatt kijelenthető, hogy gyakorlatilag két játékos miatt szünetelt a komplett magyar bajnokság. A helyzet érdemben Svájc ellen sem fog változni, Bernd Storck 30 fős bő keretében 15-en vannak Magyarországról. Reális esélye közülük csak Gera Zoltánnak, Böde Dánielnek és Lovrencsics Gergőnek lesz pályára lépni a fent labdarúgók mellett, több fiatal gyakorlatilag csak kiegészítő emberként van ott a keretben.

Kovácsik Ádám (Videoton), Botka Endre (Budapest Honvéd), Hangya Szilveszter (Vasas), Nagy Dominik (Ferencváros), Nagy Gergely (Vasas), Bognár István (Diósgyőr) vagy Vida Máté (Vasas) ugyan nagyon tehetségesek, de szinte biztos, hogy Svájc ellen nem játszanak. Emiatt teljesen jogos azoknak az edzőknek a felháborodása, akik szerint felesleges a válogatott miatt szüneteltetni a bajnokságot.

origo.hu

Carlo Ancelotti meglepően nyilatkozott Kylian Mbappé madridi jövőjéről

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„A bajnokcsapat ellen lehet javítani" - A Fradi ellen feledtetnék a súlyos verést

TÜZELŐÁLLÁS

140 emberéletet követelt már: Ralf Schumacher félti a fiát a gyilkos pályától

TÜZELŐÁLLÁS

Fegyverrel ijesztett a rosszalkodó gyerekekre a zakkant MMA-harcos - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Döntött az MLSZ a viperás balhéról: senki nem úszta meg - Videó