Létrehozva: 2024.03.19.

Pumped Gabo most fog először találkozni Aurelióval szabadulása óta

A celeb bevallotta, barátja tényleg megváltozott, de nem fog rajta kifogni. Pumped Gabo és Aurelio a héten találkoznak először újra.

Pumped Gabo és Aurelio barátsága egészen régre nyúlik vissza, mondhatni szinte már testvérekként tekintenek egymásra. Kapcsolatuk hirtelen megszakadt, ugyanis Aureliót letöltendő börtönbüntetésre ítélték, ráadásul, mint kiderült, nem is tartották egyáltalán a kapcsolatot. Egyszer szóban forgott, hogy Gabo meglátogatja barátját, azonban elaludt a látogatási időről, így nem tudtak találkozni. Ezek után a lemezlovasként dolgozó híresség megígérte, amint jóbarátja szabadul, egy hatalmas bulit fog neki szervezni, azonban Aurelio már kint van, de ez még azóta sem jött össze.

Pumped Gabo
Pumped Gabo azóta sem találkozott Aurelióval, amióta szabadult (Fotó: Facebook/Pumped Gabo)

Pumped Gabo még nem látta jóbarátját

Egészen meglepő lehet, hogy Gabo még nem tudta összehozni azt, hogy meglátogathassa barátját, aki nemrég szabadult a hűvösről. Állítása szerint még nem volt idejük a találkozóra:

Nagyon örülök, hogy végre kint van Aurelio, viszont nem tudtam vele még találkozni, amit nagyon sajnálok. Most a héten fogok beugrani hozzá kezdte Gabo a Ripost-nak, aki elújságolta azt is, eddig még csak összesen negyed órát tudtak beszélni telefonon.

Pumped Gabo Aurelio
Pumped Gabo sem tudja bulizásra bírni Aureliót, aki nemrég szabadult (Fotó: Facebook)

Aurelio nem akar bulizni

Mint már kiderült, Aurelio nagyon sokat változott a börtönben töltött idő alatt. Mondhatni felnőtt és lányával szeretne teljes időben foglalkozni, amibe, valljuk be, nem feltétlen fér bele az önfeledt bulizgatás. Viszont, ami azt illeti, Gabo továbbra sem vetette el az ötletet, hogy akar egy hatalmas bulival kedveskedni jóbarátjának:

Hívtam bulizni, viszont elmondta nekem, hogy ő nem szeretne. Abban viszont biztos vagyok, amint lejárt a reintegrációs őrizete, azután biztosan el kell jöjjön az egyik fellépésemre

mondta Gabo, aki elmondta, örül, hogy a király visszatért.

 

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Váratlan sztárvendég jelent meg Vlagyimir Putyin eskütételén

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka