Létrehozva: 2023.09.13.

Csuti meglepő vallomása: „Olyan helyeken van izomlázam...”

Csuti komolyan veszi a dolgokat, és ha kell, tanul a hibáiból.

Egy hete rántották le a leplet arról, kik lesznek a negyedik évad versenyzői a Dancing with the Starsban. Szabó András, vagy, ahogy a többség ismeri, Csuti, Tóth Katica országos bajnok partnereként csillogtathatja majd meg a tánctudását.

Szabó András, Csuti
Csuti a Mokkában. Fotó: TV2 - Mokka

Csuti a Mokka vendégeként elárulta, hogy viseli párja, Bianka, hogy kedvese intim szférájába egy másik nő lép be.

Egyeztettem róla előtte: nyilván nem tudtam volna elvállalni akkor, ha ez nekem hónapokon keresztül egy olyan problémaforrás lett volna az intim szféránkban, aminél én láttam volna, hogy ő ebben kényelmetlen, és egy picit szorong azzal, hogy én kit ölelek, hogy ölelek, mennyire van közel hozzám

– szögezte le Csuti.

Ezután kifejtette azt, ő maga hogy birkózik meg a felkészüléssel. Mint mondta, rengeteg munkából, gyakorlásból állnak jelenleg a mindennapjai: naponta 2, 3 vagy akár 4 órát is próbálnak, attól függően, mikor szabad a terem, mindezeken túl rendszeresen „házi feladatot” is szokott kapni. Magát sosem tartotta éppen táncoslábúnak, és a fizikai megterhelés is elképesztően nagy. Csuti elmondása szerint, olyan helyeken is izomláza van, ahol azt se tudta eddig, van egyáltalán izma.

Olyan helyeken van izomlázam, amikről nem tudtam, hogy izomként definiálhatók valahol az emberi testben. Ez iszonyat, tényleg elképesztően nehéz! Ott van például a tánccipő. Fel is törte a lábamat, mert sikerült első nap titokzoknit húznit húznom a kemény falú tánccipőhöz.

– jegyezte meg az üzletember, de rögtön ezután sietett kijelenteni, hogy minden megpróbáltatása dacára élvezi a kiképzést a műsorra, melynek első epizódja október 14-én debütál a TV2-n.

 

 

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

mandiner.hu

Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

vg.hu

Geomágneses vihar Magyarországon: erre még a meteorológusok sem számítottak

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó