Létrehozva: 2023.09.01.

Csodáért imádkozik az énekesnő, nem használ a kezelése

Súlyos, és egyelőre gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak Céline Dionnál: az énekesnő emiatt kényszerült lemondani korábban a turnéját, azóta pedig családja körében küzd a javulásért. Nővére nemrégiben adott beszámolót Dion állapotáról.

Tavaly decemberben érkezett a hír, hogy lemondja turnéját Céline Dion. Az énekesnőnél gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak, ami fizikai állapota mellett a hangképzését is nagyban befolyásolta.

Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay

Nemrégiben Céline nővére, Claudette Dion tett nyilatkozatot, amiben elmondta, hogy mindenben a testvére mögött állnak a családdal, bár nem sokat tehetnek érte, és nem tudnak enyhíteni a szenvedésein sem.

Ez egy olyan betegség, amit még az orvosok is csak most tanulmányoznak. Vannak görcsei, amiket lehetetlen kordában tartani. Ismered azt, amikor valaki felugrik álmában, mert hirtelen görcsbe állt a lába vagy a vádlija? Ez olyasmi, csak az összes izmot egyszerre éri

- mondta el Claudette.

Céline Diont az úgynevezett stiff-person-szindrómával diagnosztizálták: a betegség nagyon ritka és egyelőre nincs ismert gyógymódja. Jellemzője, hogy merev izmokat és görcsöket okoz a karokban, a lábakban és a törzsben is. Egyelőre azt sem lehet tudni, pontosan mi okozza ennek kialakulását.

Claudette Dion azt is elárulta, hogy bár a húga egy erős nő, aki küzd a betegsége ellen, valamint a legjobb szakemberekkel van körülvéve, az énekesnő állapota nem sokat javult. 

Egyelőre nem találtunk olyan gyógymódot, ami használna, de nem szabad feladni a reményt

- jelentette be Claudette, aki szerint a testvérének elsősorban sok pihenésre van szüksége, főleg azok után, hogy egész életében annyira keményen dolgozott, és mindig igyekezett a legjobb formáját nyújtani.

Előbb vagy utóbb a tested és a szíved üzen neked, erre pedig muszáj odafigyelni

- zárta a beszámolóját a nő, a Page Six cikke alapján.

-

origo.hu

Ez a festői falucska volt egykor Nagy-Magyarország legészakibb települése

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

hirtv.hu

Nem akárhogy riogatnak a németek a kínai elnök budapesti látogatása miatt + videó

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt