Létrehozva: 2023.01.21.

Judy nem gondolta, hogy ilyen nagy a baj - Kislányát azonnal operálni kellett

Semmi előjele nem volt annak, hogy ennyire ijesztő diagnózist kap az énekesnő, miután Maját orvoshoz vitte.

Sok hiedelem lengi körül péntek 13-át, egyesek hisznek benne, míg mások egy könnyed poénnal ütik el az ehhez kapcsolódó babonákat. Egy biztos, Judy mostantól másként gondol majd erre a napra, amikor ijesztő dolog történt a kislányával, melyet a Borsnak mondott el.

A 11 éves Maját olyan erős fájdalmak gyötörték, hogy úgy döntött, hazamegy az iskolából.

Judy
Judy élete egyik legszörnyűbb napját élte meg
Fotó: Instagram

Nem volt semmi jele, csak, most, hogy így belegondolok, párszor fájlalta kicsit a pocakját előtte. Azt mondta nekem, szegénykém, hogy „rettenetesen fáj, anya! - ekkor már tudtam, hogy nagy a baj, mert Majszi nem egy hisztizős kislány, nem panaszkodik csak úgy!

 - kezdte a lapnak az énekesnő, aki azonnal kocsiba ült gyermekével és elindult vele. Több kórházban is megfordultak, mire profi segítséget kaptak. Az ultrahangos vizsgálat után az orvos közölte velük, hogy vakbélgyulladás okozza a bajt és azonnali beavatkozásra van szükség.

Laparoszkópos műtét volt, és hála Istennek, komplikáció és szövődménymentes, így hamar haza mehettünk

 - mondta Judy, aki a teljes történetet a Bors hasábjain mesélte el.

 

 

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

mandiner.hu

Jövőből jött tengeralattjárót villantottak az amerikaiak (FOTÓK)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

hirtv.hu

Konteósra vette a figurát Magyar Péter Miskolcon

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Magyar Péter csúnyán felsült, a követői fogják a fejüket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Gelencsér Timi megmutatta rég nem látott tesóját

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi a fölösleges kilókról: "Legalább újra lett s*ggem"

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Anikó kiakadt: „Nem ez volt az első eset, hogy átvertek, becsaptak”

SZTÁRDZSÚSZ

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell