Létrehozva: 2021.11.23.

Itt a nagy bejelentés, ők már biztosan fellépnek a Szigeten

Európa egyik legnagyobb fesztiválját két év szünet után rendezik meg.

Szerző SK

Elsőre több mint 40 zenekart tartalmazó nagy csomaggal jelentkezett a 2022-es Sziget, benne világsztárokkal, befutott nevekkel, itthon még nem látott előadókkal, friss, izgalmas feltörekvő tehetségekkel. Jön az Arctic Monkeys, Dua Lipa és a Kings Of Leon valamit Bastille, Stromae vagy Lewis Capaldi a Nagyszínpadra, de a színes csokorban ott van például a multi-instrumentalista FKJ, a tavaly évvégén megjelent albumával Woodkid, vagy az idén megjelent új lemezével érkező brit producer-duó, a Jungle. Érkezik a tiktok-on óriásit futó Princess Nokia vagy az első lemezével a brit lemezlista élén debütált banda, Bono fiának együttese, az Inhaler. Sziget 2022: augusztus 10-15 között …végre!

Kádár Tamás, a Sziget főszervezője elmondta: „Nagy lelkesedéssel készülünk a 2022-es Szigetre egy, a hosszú szünet utáni „nagy visszatéréshez” méltó programmal. A Nagyszínpadon például olyan headlinereket jelentettünk most be, melyek friss lemezanyagaikat hozzák el a Szigetre”. Kádár kiemelte, hogy a Kings of Leon idén márciusban rukkolt elő új lemezével, ezzel pótolja a tavaly elmaradt szigetes koncertjét, csakúgy, mint Dua Lipa, aki a tavaly megjelent és idén Grammy-díjat nyert lemezét hozza el, és nem mellesleg toronymagasan vezeti a Sziget látogatók kívánságlistáját. „A Nagyszínpadra most bejelentett headlinerek között van még az Arctic Monkeys. A zenekar nemrég adta hírül, hogy már finisben van az új lemezük, amit 2022-re szánnak és nyilván a Szigeten élőben is meghallgathatjuk”. Kádár elmondta, hogy a most napvilágot látott listán a Nagyszínpad további fellépői között is olyan nevek szerepelnek, akik több nemzetközi fesztiválon headlinerként lépnek föl 2022-ben, mint például a Bastille, Stromae vagy Lewis Capaldi. „A több mint 40 most közzétett fellépő egy rendkívül változatos és vonzó képet mutat a jövő évi felhozatalból, melyben vannak világsztárok, befutott nevek, kurrens zenei csemegék, feltörekvő csapatok is, így összességében egy nagyon erős első bejelentéssel indíthatjuk a 2022-es fesztiválunk jegyértékesítését” – kommentálta a mostani hírt Kádár Tamás.

Tehát a Nagyszínpad headliner sorába landolnak a legfrissebb hanganyagukat bemutató világsztárok, így augusztus 10-én Dua Lipa, 11-én a Kings Of Leon és 15-én az Arctic Monkeys. A koraesti sávokban ott lesznek a nem kevésbé nagy nevek, mint a 2020-ban kétszeres Brit Awards-díjas Lewis Capaldi, a francia sanzon világát elektro, hip-hop és a világzene elemeivel keverő belga Stromae és a hírek szerint februárban új albummal kecsegtető Bastille.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

magyarnemzet.hu

Neuer hősből antihős lett, a Real a 87. percben még kiesésre állt, de döntős

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda