Létrehozva: 2021.05.28.

Szomorú hír érkezett a magyar komikusról, már meg is van az utódja

Kollár Péter Erik a Sissi, a magyar királyné című operett egyik próbáján szenvedett balesetet.

Kerényi Miklós Máté veszi át Kollár Péter Erik szerepét a Sissi, a magyar királyné című operettben, miután a fiatal táncoskomikus a darab egyik próbáján balesetet szenvedett.

Fotó: Facebook

A művet június 12-én és 13-án láthatja a közönség Gödöllőn, ám Kollár sajnos nem vehet részt a produkcióban. Mindezt a Monarchia Operett jelentette be a Facebookon.

„Sajnálattal tudatjuk, hogy a Sissi, a magyar királyné című operettünk táncoskomikusa, Kollár Péter Erik a darab egyik próbáján kisebb balesetet szenvedett. Állapota aggodalomra nem ad okot, azonban rehabilitációja több hetet vesz igénybe, így a Sissi bemutatóján Gödöllőn (június 12-én és 13-án ) nem játszhat az előadásban. Szerepét a műfaj kiválósága, az Operettszínház művésze, Kerényi Miklós Máté veszi át, akinek a beugráshoz ezúton is nagyon sok sikert kívánunk. Bár a tánctól egy kis időre el kell köszönnie Eriknek, a Sissi jelmezei természetesen továbbra is óvó szárnyai alatt készülnek” - tudatták a közösségi oldalon.
origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda