Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.28.

Itt a vége! A botrány után újra pályára léphet Curtis

Lejárt Curtis féléves eltiltása, amit az után kapott, hogy az Újpest színeiben pályára lépve dulakodás miatt piros lappal „jutalmazták” a második bajnoki mérkőzésen. A lilák futsalcsapata pedig számít rá a jövőben.

Szerző Buster

Mint ismeretes, Széki Attila, vagyis Curtis még tavaly novemberben írt alá az Újpest FC NB III-as futsalcsapatához. Az idényben azonban csak két meccsen lépett pályára, mivel a másodikon súlyos szabálytalanságért kiállítást, majd pedig egyéves eltiltást kapott. A rapper állítása szerint csapattársa védelmére kelt, amikor összeugrott az Issimo egyik játékosával.

Curtis újra pályára léphet az eltiltás után (Fotó Facebook)

A BLSZ (Budapesti Labdarúgó Szövetség) első körben egy évre tiltotta el Curtist, de ő és a csapatvezetés fellebbeztek, és végül a büntetést fél évre enyhítették. Ez az idő pedig néhány napja lejárt, vagyis a rapper ismét magára öltheti a lila-fehér mezt. Persze egyelőre csak a nyári edzéseken, hiszen időközben az idei bajnokság véget ért.

A csapat alelnöke, Óvádi László a Ripost-nak nyilatkozott Curtis jövőjével kapcsolatban. „Az eltiltás valóban lejárt, vagyis Széki Attila visszatérhetett a csapathoz. Sajnos mindez a bajnokság utolsó meccse előtt történt, így a játékos, csak a következő bajnokságban léphet pályára. Ugyanakkor a nyári edzéseken már részt vesz. Szerencsére tréningek hétköznapra esnek, így többnyire nem ütköznek majd Curtis fellépéseivel. Ha mégis, akkor majd a csapat megy a koncertek helyszínére és ott készülünk a következő idényre, amikor is bajnokok leszünk”- mondta Óvádi, aki nagyon örül annak, hogy a rapper is a csapatot erősíti.

Szerző Buster

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rejtélyes gond van az iPhone-okkal

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül