Létrehozva: 2021.04.29.

Dévényi Tibor: Az oltás mentette meg az életemet!

Dévényi Tibi bácsi alig várta, hogy megkapja a koronavírus elleni vakcinákat, arra a legrosszabb rémálmában sem gondolt, hogy az oltást követően fertőződik meg a Coviddal.

Két hét önkéntes karanténból szabadult Dévényi Tibor. Az elmúlt évben mindent elkövetett, hogy ne kapja el a koronavírust, mégis megfertőződött, ráadásul azután, hogy azt gondolta, már nem történhet baj.

„A kínai vakcinából már megkaptam mindkét oltást, majd a második után két héttel észleltem, hogy fáj a torkom. Aki beszéddel keresi a kenyerét, azzal előfordul ilyen, épp ezért először nem vettem komolyan” – mesélte a Borsnak a lemezlovas.

„A háziorvoshoz fordultam a panaszaimmal, aki azt javasolta, a biztonság kedvéért teszteltessem magam. Így is történt, bizakodva vártam az eredményt, és engem is meglepett, amikor kiderült, hogy sajnos elkaptam a koronavírust. Azonnal önkéntes karanténba vonultam, most telt le a tizennégy nap.”

Most már nyugodtan ül ki a teraszra a lemezlovas (Fotó: Bors)

Tibi bácsi gyógyszeres kezelést kapott, és végig bízott abban, hogy az állapota nem romlik.

„Óriási szerencsém volt, hiszen még lázam sem volt. Antibiotikumot kaptam, és szépen lassan kilábaltam belőle. Rettegtem, hogy kórházba kerülök, abba pedig bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha korábban, a védőoltás előtt kaptam volna el. Sokszor elmondják a virológusok és az orvosok, hogy aki oltás után betegszik meg, enyhe lefolyású lesz a betegség. Az én esetem is ezt igazolja, mert nem kerültem súlyos állapotba. Az oltás megmentette az életemet” – jelentette ki a rádiós.

Próbált választ keresni arra, vajon hol kaphatta el a vírust, de rájött, hogy teljesen felesleges ezen törni a fejét, a lényeg, hogy túl van rajta.

„Nem járok közösségbe, csak ritkán mozdultam ki eddig is az otthonomból. Nagy öröm számomra, hogy a Retro Rádió biztosított egy stúdiót számomra, innen adom az adást, nem kell emberek közé mennem. Természetesen a jövőben is nagyon fogok vigyázni magamra, betartom a szabályokat, ahogy eddig. A gyerekekkel is úgy beszéltem meg, hogy majd csak a jövő héten látogatnak meg, bár az már biológiai csoda lenne, ha még most is fertőznék. Azt mondta az orvosom, hogy most már a védettségem erős.”

A Három kívánság atyja elmesélte, szombaton hivatalosan ő is megnyitotta otthon a teraszát, mert a jókedve is visszatért.

„Kiültem, és ittam egy alkoholmentes koktélt. Igazán jól érzem most már magam, a közérzetem és a hangulatom is kitűnő. A hangom talán kicsit karcosabb lett, a rádióhallgatók még ennyit érzékelhetnek a betegségemből. Bulik sajnos továbbra sincsenek, így nem nehéz betartani az előírásokat. Az elmúlt két hetet is kibírtam a négy fal között. A kiskutyám azonban már kevésbé értékelte a karantént, de szerencsére ebben is akadt segítségem, a szomszéd néni mindig levitte Bizsukát. De ez is a múlt, min­den visszazökkent a régi kerékvágásba, visszatért a megszokott életünk.”

Szlávik János: Az oltások megvédenek bennünket a haláltól Még mindig megoszlanak a vélemények a koronavírus elleni védőoltással kapcsolatban. A szakemberek szerint azért fontos, hogy sokan vállalják az oltást, mert bár utána is megeshet, hogy valaki megfertőződik, de szinte nullára csökken az esélye, hogy súlyos lefolyással essünk át a betegségen. „Az oltások megvédenek bennünket a súlyos fertőzéstől és a haláltól, amennyiben az ember mind a két oltást megkapta, és a második után eltelt már egy-két hét. Tehát nem kizárható, hogy valaki az első oltás után akár súlyosan megbetegszik, és kórházba kerül, mert az a védettség, amit egy oltástól kapunk, esetleg nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza, hogy kórházba kerüljünk” – mondta az M1 közszolgálati tévécsatornának adott interjúban Szlávik János. A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályá­nak vezetője kiemelte, idő kell ahhoz, hogy az oltások megfelelő védelmet nyújtsanak a súlyos megbetegedéssel szemben, és ehhez az első oltás beadását követő időszak még nem elegendő.

 

origo.hu

A legfontosabb ajtó máris bezárult a Ferraitól távozó F1-sztár előtt

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

magyarnemzet.hu

Ennyibe kerül a borkülönlegesség, melyet Orbán Viktor a kínai elnöknek adott

origo.hu

Elárulta a minisztérium, hogy milyen lesz a jövőre érkező új KRESZ

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Nem úszta meg Mazsi: jelnek veszi, ami az utcán történt vele

SZTÁRDZSÚSZ

Gelencsér Timi megmutatta rég nem látott tesóját

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi a fölösleges kilókról: "Legalább újra lett s*ggem"

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Anikó kiakadt: „Nem ez volt az első eset, hogy átvertek, becsaptak”