Létrehozva: 2021.02.26.

Kapára cserélték a címlapokat a magyar Playmate-ek

Mindketten címlapokon dobták le a textilt annak idején, és ma már mindketten visszavonultan élnek egy-egy meseszép birtokon.

A 70-es évek végén és a 80-as évek elején lehetett valami a levegőben, hiszen a két, szinte egyidős magyar szépség is mostanában döntött úgy, hogy hosszú és tartalmas modell- és médiakarrierjük után visszavonulnak a rivaldafénytől. Ráadásul mindketten gazdálkodni kezdtek távol a világ zajától.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Sylvi Bódi (@sylvibodi) által megosztott bejegyzés

Szörfdeszkáról a kertbe...

Először Horváth Éva költözött el a Szentendrei-sziget kellős közepére egy hatalmas birtokra, most pedig Bódi Sylvi kezdett új életet valahol a Balaton mellett, ahol növénytermesztésbe kezdett. Utóbbi nem is szórakozik, hiszen szép csendben aranykalászos gazdává képezte magát.

„Már gyermekkoromban is látszott, hogy egyszer talán növénytermesztő leszek. Már háromévesen be voltam fogva nagyapám egyhektáros birtokán, ahol volt egy saját kis kertrészem is”- kezdte a Life TV Ébredj velünk! című műsorában az egykori modell, aki 1996 és 1999 között minden szépségversenyt megnyert, amin csak elindult, majd 2002-ben az év Playmate-jének is megválasztották. Sylvi pár éve világjáró üzemmódba kapcsolt, amikor is profi szintre emelte szenvedélyét, a szörfözést. Ezt cserélte most ásóra és kapára…

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Sylvi Bódi (@sylvibodi) által megosztott bejegyzés

Alkalmazkodott az új körülményekhez

„Egy Balaton melletti tanyára költöztem, ahol a jövőben szeretnék kialakítani egy önellátó életformát. Tulajdonképpen az élet rakott minket olyan pályára, amelyen most bezártabban kell léteznünk és én ehhez alkalmazkodtam. A terveimhez elvégeztem az aranykalászos gazda tanfolyamot is” - mesélt új életéről Sylvi, aki már nem is tervezi, hogy visszatér korábbi szenvedélyéhez, a szörfözéshez.

Horváth Éva szépségkirálynőből lett gazdasszony

Horváth Évát szépségkirálynőként ismerte meg az ország, majd 2001 és 2011 között az összes neves férfimagazin címlapján pózolt a szexi modell. Később műsorvezetőként is bemutatkozott, legutóbb a Farm VIP-ben láthatták a nézők. Akkor sokan rácsodálkoztak, hiszen Évát még senki nem látta vasvillával a kezében, pedig az elmúlt 4 évben igen gyakran forgatta, ugyanis teljesen megváltozott az élete. Édesanya lett és vidékre költözött. Saját bevallása szerint ma már jobban érzi magát metszés és dugványozás közben, mint a zajos városban, egyik forgatásról rohanva a másikra.

„Azzal, hogy a Duna mellé költöztünk, újraélhetem a gyermekkoromat. Mivel Kőbányán nőttem fel, nem volt lehetőségem megtapasztalni mindazt, ami egy vidéki lánynak megadatik. A kisfiam miatt is nagyon örülök, mert olyan dolgokat tanulhat meg, amikkel a belvárosban soha nem találkozna” – mondta Horváth Éva, aki épp a minap kezdett kertátalakításba, ugyanis az utóbbi években kitanulta a kertészkedés csínját-bínját.

Fotó: Facebook

„Az elmúlt évek tapasztalataim és a rengeteg videó, amit a témában megnéztem már biztonsággal összeálltak a fejemben és a gyakorlatban is kivitelezhetőek lettek. Idén kertépítésbe kezdek és lesznek újdonságok is. A kukoricával kudarcot vallottam, nem érezte jól magát a földünkben, de a babbal is meggyűlt a bajom. Eldöntöttem, napraforgóra fogom felfuttatni a babot, és komposztba ültetem el a paradicsomot. A borsó nagyon jól él, de a reteknek is találnom kell helyet. Az epreimre még nagyobb gondot fordítok majd, mert nagyon szépek és ízletesek, az egész család imádja” – áradozott terveiről Horváth Éva, aki oktatóvideók alapján, a gyümölcsfák metszéséről is elvégzett egy gyorstalpalót.

origo.hu

Miért nem gratulált a vadítóan dögös új barátnője Lando Norris futamgyőzelméhez?

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Szoboszlai nagy bejelentése: egy világmárka hálójába került, ez nagy durranás!

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Melyik a legegészségesebb olívaolaj? Segítünk a választásban

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"