Létrehozva: 2020.10.23.

Újabb részletek a magyar színészpáros eltitkolt szakításáról

Azt beszélik, már másfél évvel ezelőtt szakított gyerekei édesapjával Schell Judit.

Hónapok óta egy ország találgatja, mi vethetett véget a két művész szerelmének. Bármi is történt közöttük, a kapcsolatuk menthetetlenül megromlott. Bennfentesek régóta azt suttogták, hogy közel sincs már minden rendben Schell Judit és Schmied Zoltán között. A kollégáik egyre többet látták a színészt egy fiatal színésznő, Ágoston Katalin társaságában. Judit méltósággal viselte a helyzetet, és továbblépett. Spanyolországba költözött a két kisebb gyermekével.

Fotó: Ripost

„A távolság megszabadítja az embert az emlékektől, feloldozást nyerhetünk. Szerintem Judit ennél jobban nem is dönthetett volna. (…) Ahelyett, hogy mások sajnálkozását kellene hallgatnia, abszolút a jövőre koncentrál” – mondta el a hot! magazinnak Judit közeli ismerőse.

Azt beszélik, hogy Zoltán és a fiatal színésznő, Katalin között már sokkal régebben szövődött szerelem, mint azt bárki is gondolná. A magánéleti válság akkor vette kezdetét, de Juditék nem engedték el rögtön egymás kezét.

„Már körülbelül egy-másfél éve tart Kata és Zoli viszonya, legalábbis a színházban azóta pletykálnak erről a liezonról, illetve gyakran jöttek-mentek együtt. Eleinte azt hittük, hogy futó románc lesz, sőt egy ideig úgy tűnt, hogy szakítottak, de aztán minden folytatódott tovább” – tette hozzá a neve elhallgatását kérő kolléga.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát