Létrehozva: 2020.10.01.

Raktárkoncert: Lánya tartotta a lelket Zalatnay Ciniben a karantén alatt

Négy év után maga mögött hagyta Angliát Zalatnay Sarolta lánya. Cini legnagyobb örömére Niki ezúttal nem csak rövid látogatóba jött: hazaköltözött Magyarországra. Együtt vészelték át a karanténban töltött időt.

Zalatnay Sarolta nagy mosollyal az arcán, picit elérzékenyülve lépkedett a Raktárkoncert színpada felé. Ahogyan ő is fogalmazott, a karantén miatti kényszerszünet után végre egy kicsit hazatérhetett, vissza a színpadra.

Fotó: Markovics Gábor

„Nem éltem meg könnyedén a történteket. Amióta élek, nem fordult elő, hogy ennyi ideig nem voltam színpadon. Most még jobban örülök neki, hogy a Raktárkoncerten énekelhetek” – kezdte a Ripost-nak az énekesnő. „Az nagyon hiányzik, hogy nincs közönség, de mivel ugyanaz a zenekar áll mögöttem, mint az Erkelben, megpróbálom magam elé képzelni azt a csodálatos hangulatot, mint ami akkor lengte körbe az egész koncertet. De az már fél siker, hogy van hol színpadon állni, és zenélhetek” – fogalmazott Cini, aki hozzátette, hogy erős nő és pozitív szemléletű, ennek ellenére is megviselték az elmúlt hónapok történései.

„Voltam mélyponton, többször is. Rossz volt, hogy nem tudtam aludni. Bár mindenki azt mondta, hogy végre pihenjem ki magam, hiába. Már hajnalban ültem az ágyon, és azon gondolkoztam, hogy mit csináljak” – mondta az énekesnő, aki lapunknak örömmel újságolta el, hogy a karanténban szerencsére nem volt magányos. Imádott lánya négy év után végre hazaköltözött Angliából.

„Nagyon sokat segített, hogy Niki hazajött Angliából és aztán nem is ment vissza. Végig velem volt. Nemcsak, hogy nem voltam egyedül, hanem amiatt sem kellett idegrohamot kapnom, hogy vajon jól van-e kint, minden rendben van-e vele. Nem ideiglenes jött látogatóba, hanem marad is. Elkezdett dolgozni egy egészségügyi központban. Szóval marhajó, hogy itthon van” – mesélte Cini, aki azt is hozzátette, már nagyon hiányzik neki a közönségével való folyamatos kontakt.

„Sokszor gondolkozom azon, hogy mikor jön el végre a pillanat, amikor énekelni lehet nagyközönség előtt is. Borzasztó érzés, hogy mivel nem lehetnek nagy bulik, nincs meg az a szoros kontakt a közönség és az előadó között: nem ölelhetjük meg egymást, nincs közös szelfi és nem adhatja oda a virágát” – érzékenyült el az énekesnő, majd hozzátette: „Ezek apró dolgoknak tűnnek, mégis ez a lényege az egésznek. Most olyan ridegek a találkozások, de ki kell tartani. Nincs mese” – magyarázta Cini.

Otthoni koncertélmény Charlie, Hobo, Tóth Gabi, Tóth Vera, a Hooligans és Pápai Joci – néhány sztár a Raktárkoncert fellépőiből, akiknek a koncertjét szeptember 21-étől láthatjuk az Antenna Hungária mindiGO TV alkalmazásában. A különleges eseménysorozat kulisszái mögé a Lounge Group ügynökség enged bepillantást a felvételeken készült fotók, videók és exkluzív, élő bejelentkezések megosztásával. Az ügynökség korábban a Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarország rád vár! kampányában bizonyította rátermettségét a komplex megoldásokat nyújtó influenszer-együttműködésekkel. A projekt besöpört egy nemzetközi arany fokozatú díjat is az International Tourism Film-, Print-, Multimedia Award zsűrijének elismeréseként. A Lounge Group a szakmában megszerzett sokrétű tapasztalatával most a koncertsorozat rendezvényeinek szervezését, technikai megvalósulását és a kezdeményezés ismertségének növelését támogatja, hogy minél többen nézzék majd a közel 200 fellépőt.

 

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

ripost.hu

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Gyurcsány-árnyékkormány" vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt

SZTÁRDZSÚSZ

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

SZTÁRDZSÚSZ

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni