Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.09.15.

Könnyek a stúdióban: Megríkatta a zsűrit egy intézetis fiú

A Sztárban Sztár leszek! színpadán nem ritkák a drámai pillantok, azonban ezeket a helyzeteket nem lehet megszokni.

Ma este nem csak a szórakozásé lesz a főszerep a Sztárban Sztár leszek! műsorában. Amikor Bogdán Zsolt színpadra áll és elénekli Pápai Jocitól Az én apám című dalt, mindenkinek összeszorul kicsit a szíve.

Tóth Gabi és Bereczki Zoltán megkönnyezték a produkciót, hiszen a fiatalember története és előadása meghatotta őket. Érthető, hiszen amikor az ember tragikus sorsokkal találkozik, akaratlanul is párhuzamot von a saját életével. Ilyenkor vagy hálát ad azért, ami neki megadatott vagy mélyen együtt érez vele. Horváth Tamás maga is mélyszegénységből indult, így a fiút hallgatva régi emlékek törtek a felszínre.

„Meghatott ez a fiú és eszembe jutott, hogy én honnan jöttem. Tudom, átéltem, hogy mit jelent az, amikor még az is nehézséget okoz, hogy legalább kenyér kerüljön az asztalra. Közben mégis szerencsésnek érezhetem magam, hiszen nekem voltak szüleim, akik ahogy tudtak, támogattak és szerettek. Nem tudom, hogy milyen érzés az, amikor szülők nélkül kell mindennel megküzdeni, de minden tiszteletem az övék. Zsolt egy nagyon erős fiú, akin látszik, hogy nem adja fel, küzd az álmiért” – mondta az ítész.

A versenyző elszánt volt és ami a legfontosabb, őszinte. Nem titkolta el azt sem, hogy korábban rossz útra tévedt. Bogdán Zsoltot 2 éves korában hagyta el édesapja, anyukája pedig nagyon beteg volt, ezért került intézetbe. Ekkor keveredett bajba és egy ideig börtönbe is került. Ekkor édesanyja elhunyt és a fiú eldöntötte, jó útra tér, hogy megváltozik és kezébe veszi a sorsát. Így jutott el a Sztárban Sztár leszek! színpadára is.

„A múltam a múltam a jelen pedig én vagyok. Merítek erőt abból, ami velem történt, de soha nem adom fel az álmaimat. Amikor a színpadon álltam teljesen lefagytam. Becsuktam a szemem és szívemből énekeltem. Számomra a zene jelent mindent és a nevelőapukám, aki mindenben támogat” – mondta lelkesen Zsolt, aki gyakran jár fellépni más nevelőintézetekbe is. Hogy tovább jutott-e, ma este kiderül a TV2-n.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

vg.hu

Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria