Létrehozva: 2019.06.07.

Ruha nélkül kertészkedik Oszvald Marika

Oszvald Marika a színpad után csak a természetben érzi igazán jól magát. Bár a színházi fellépési miatt nagyon elfoglalt, amint ideje engedi, kertészkedéssel lazít. Olyankor eggyé válik a természettel és bármily meglepõ, Marika a ruhái nagy részétõl is megszabadul.

Oszvald Marikát általában mindenki életvidám, tevékeny embernek ismeri. A Jászai Mari-díjas színésznő fáradhatatlanul dolgozik, szinte mindennap más városban lép fel, miközben újabb szerepeket kap.

Fiatalokat megszégyenítő tempóval éli az életet, melynek minden percét élvezi. Persze neki is szüksége van pihenésre, a %Ripost%-nak elárulta, mivel szokott kikapcsolódni.

„A pihenés nagyon fontos, de nincs mindig lehetőség rá. Az évek alatt megtanultam akkor aludni, amikor lehetőség van rá. Ha úgy alakul, két fellépés közötti tíz percben is képes vagyok szunyókálni egy kicsit” – kezdte vidáman az Operett sztárja, aki a munka után, a természet lágy ölén érzi igazán szabadnak magát.

Gödöllői háza kertjét szívesen műveli, kapál, gazol, ültet vagy épp szüretel, hiszen minden megterem nála. Marika imád kertészkedni, de mostanában sajnos csak ritkán volt rá alkalma.

„Majd tíz napja nem dolgoztam a kertben, mert egyfolytában esett. Általában egyedül kertészkedem, de most hívtam segítséget a fűnyíráshoz. A sok esővíztől valódi dzsungel lett a kertemből” – mondta a színésznő, aki egyáltalán nem bánja, ha körbeveszik a növények.

„Csodálatos érzés a természetben lenni, maga a gyönyör.

Van úgy, hogy szinte semmit nem viselek kertészkedés közben, egy szál bugyiban csúszok-mászok négykézláb a kertben.

Nem lát ide senki, teljesen egyedül vagyok és legalább mosni sem kell sokat” – mondta viccesen a Kossuth-díjas színésznő, aki fára már nem mászik, de hamarosan minden mást leszüretelhet.

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

magyarnemzet.hu

A Bayern sztárja Kassai Viktorra utalva bírózott a Real ellen kiesés után

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt

SZTÁRDZSÚSZ

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

SZTÁRDZSÚSZ

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni