Létrehozva: 2019.05.30.

Visszatérnek a nagy öregek az Ifiparkba: Nagy buli lesz

Idén lesz, hogy harmadszorra lépnek fel a nagyok az Ifipark színpadán.

Az Ifipark régi-új színpadán 2019-ben harmadik alkalommal lépnek fel a nagy generáció tagjai, megidézve az az ikonikus szórakozóhelyet.

A Várkert Bazárban 1961 és 84 között működött a Budai Ifjúsági Park, amely zenés- táncos szórakozóhelynek indult, majd a magyar rock fellegvárává vált.

A Volt egyszer egy Ifipark koncertsorozat lezárásaként június 23-tól szeptember 21-ig olyan legendás zenészek lépnek fel, mint Kovács Kati, Charlie, Deák Bill Gyula, az EDDA, az Õs-Bikini, Tátrai Tibor vagy a Piramis. Õk azok, akik átadják az Ifipark stafétáját és színpadát az új generáció képviselőinek Zsédának és az Ivan&The Parazol zenekarnak, hogy hamarosan újabb és újabb legendák szülessenek ezen a kultikus helyszínen.

"A mi életünk nem retro, nekünk ez az életünk, a színpad és a zene. Csodálatos emlékeink vannak, de ma sincs megállás. Emellett figyelemmel kísérem a feltörekvő fiatalokat is, akik, ha szeretnék, szívesen ellátom őket jó tanácsokkal”

– mondta lelkesen Kovács Kati énekesnő.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Olaszország válaszolt Macron őrült, világháborús tervére

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát