Létrehozva: 2018.10.27.

Kiszakadt gumi okozott pánikot Cseke Katinkáéknál

Cseke Katinka és Beleznay Endre az autópályán utaztak egy fellépésre sietve, amikor óriási robbanásra lett figyelmesek.

Cseke Katinka halálra rémült, amikor felrobbant alattuk az autó jobb első kereke.

A színészek az M0-ás autópályán 130 km/h sebességgel mentek, amikor hatalmas robajra lettek figyelmesek, majd a kocsi hirtelen jobbra húzott. Beleznay Endre igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy semmi baj nem történt, de mint kiderült, életveszélyben voltak.

Szétrobbant a jobb első kerekük, és egy ököl nagyságú lyuk keletkezett az abroncson. Csak Endre lélekjelenlétének és egy másik sofőrnek köszönhető, hogy nem történt tragédia. A defekt utáni pillanatban ugyanis mintha a sors akarta volna, megelőzte őket egy autós, aki intett, hogy azonnal álljanak félre. Másodperceken múlt, hogy nem történt tragédia és a színész lélekjelenlétén, hogy a defekt ellenére egy ilyen sebességnél is sikerült megőriznie az uralmát az autó felett.

"Én nem értek az autókhoz, de ezt a durranást én is észrevettem, ahogy azt is éreztem, hogy az egyik irányba elhúz a kocsi. Nagyon megijedtem és láttam Endrén, hogy az ő arcáról is eltűnt a mosoly. Ami ez után történt, meg inkább ledöbbentett. Megelőzött minket egy autós és intett, hogy húzódjunk le. Addigra már lassan mentünk. Amikor megálltunk, az autó jobb első kereke még füstölt, szinte alig volt gumi rajta. Könnyen tragédia történhetett volna, hiszen pont a jobb első, az én oldalamon lévő gumi robbant szét"

– emlékezett vissza Katinka, aki először kételkedve fogadta a sofőr segítségét.

A %RIPOST% megtalálta a hőst, aki önzetlenül felajánlotta a segítségét. Ha kíváncsi vagy, mit mondott a férfi, olvasd el a szombati lapszámot.

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Tovább fokozódik a háborús őrület - videó

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

ripost.hu

Sírva jelentette be Balázs Andi, így próbálják megmenteni Tompos Kátyát

magyarnemzet.hu

Végítélet napja: bárhol felbukkanhat egy orosz nukleáris tengeralattjáró a pusztító Bulava rakétáival

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

ripost.hu

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Heti TOP5: Társra lelt a Házasság első látásra sztárja, Kőgazdag Aurélt nem engedték érettségizni és Jákob Zoli is elmondta a véleményét

SZTÁRDZSÚSZ

Lola elárulta: ez a titka a sztárok csodás ruháinak – Galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Nem úszta meg Mazsi: jelnek veszi, ami az utcán történt vele

SZTÁRDZSÚSZ

Gelencsér Timi megmutatta rég nem látott tesóját