Létrehozva: 2017.10.19.

Óriási botrány a Játékszínben, megszólalt az átvert Németh Kristóf

Tudta nélkül cserélték le a népszerû színészt.

A színházban szembesült azzal Németh Kristóf, hogy másra osztották a szerepét. A színész a közösségi oldalán írta meg, kedd este játszani indult. Szerződése szerint színpadra kellett volna állnia a Játékszínben, ám a helyszínen vált egyértelművé: egy kollégája áll a színpadra helyette.

Volt, aki amikor meglátott a színházban, paprikavörös lett, de olyan is akadt, aki felnevetett, más pedig elkerült.

"Aztán arra lettem figyelmes, hogy jön velem szemben a jelmezem. Sok sikert kívántam a kollégámnak, Sághy Tamásnak, aki átvette a szerepemet" – kezdte a Blikknek Németh. 

Nem vagyok naiv, de mivel élő szerződésem volt a keddi előadásra, ha nem megyek, szerződésszegésért akár kártérítést is fizethettem volna.

"Az ügyelő rögzítette, hogy ott voltam, majd kértem, amennyiben nincs rám szükség, engedjen el, így hétkor el is jöttem. Több mint száz előadásban álltam színpadra.

Illett volna korrekten, jogszerűen megszüntetni a szerződésemet és tájékoztatni a publikumot.

"Sok néző írt nekem, hogy miért nem én játszottam kedden, és hogy őket erről miért nem tájékoztatták. Pár hete a honlapon a szereposztásból kivettek, de ez nem hivatalos tájékoztatás" – magyarázta a színész.

A napilap megkereste a színház igazgatóját, Bank Tamást, aki nem kívánt nyilatkozni, de a Játékszín eljuttatott egy közleményt a laphoz.

„Színházunkban ügyvezetői hatáskörbe tartozik a szereposztásbeli csere eldöntése. Németh Kristóf három alkalommal kapott tájékoztatást a változásról. A darabok újbóli műsorra tűzése előtti szokásos színészegyeztetésben így értelemszerűen nem szerepelt és nem jelent meg a felújítópróbákon sem. A színész­egyeztetés folyamata megalakulásunk óta változatlan, és még soha sem fordult elő, hogy egy színész egy előadáson egyeztetés nélkül jelenjen meg. 

Németh Kristóf a színházi ügymenet szabályait nem felejtette még el, jóllehet tisztában vagyunk azzal, hogy a cél csak a botránykeltés volt

– áll a közleményben.

"Már nyáron beszélgettünk arról, hogy szeretnék az üzlettársaim, ha nem játszanék többet a Játékszínben, de élő szerződésem van a darabokra, azokat a színház nem mondta fel, a számomra kiadott havi műsorban nem szerepel, hogy más játszaná a szerepeimet. Ezek a puszta tények, a tények pedig makacs dolgok" – reagált a közleményre Németh.

Mint ismert, Németh tavaly kényszerült igazgatóként lemondásra a Játékszínben. Bár azóta is egyharmad részben tulajdonos, részesedésén szeretne túladni.

 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Fel kell kötni a gatyát: nem győzte dicsérni Szoboszlai helyettesét a Liverpool menedzsere

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"