Létrehozva: 2016.10.06.

Nótár Mary bevallotta, miért ült begyógyszerezve volán mögé!

Valóban csak hajszálon múlott az énekesnõ élete. Öngyilkossági kísérlete után autóját is összetörte. Hajdú Péternek bevallotta, miért tette.

Az anyai örömök elé néző Nótár Mary tiszta vizet öntött a pohárba Hajdú Péternél. Az énekesnő szokatlan őszinteséggel mesélt élete legnehezebb időszakáról, és arról a napról is, amikor először akarta eldobni magától az életet. Hosszú időn át tudatosan pusztította magát, amiben az sem akadályozta meg, hogy tudta: veleszületett szívbetegsége miatt bármikor meghalhat. Most, hogy szakított korábbi menedzsmentjével és túl van a nehezén, úgy döntött, az Esti Frizbi kamerái előtt vállalja a kérdéseket.  

"Tavaly augusztusra minden összeomlott körülöttem. Pont, amikor azt érezhettem, hogy mindenem megvan, amiért hajtottam. Beköltöztem a családi házba, szép autóm volt, de egyszer csak azt vettem észre, hogy minden elromlott.

Összevesztem édesanyámmal, a munkatársaimmal, és szakítottunk a kedvesemmel, aki másfél évig volt mellettem.

Teljesen a padlón voltam, gyógyszert szedtem, és napokon át nem ettem semmit. Annyi erőm sem volt már, hogy megmozduljak. Azon a napon elbúcsúztam a testvéremtől és a legjobb barátnőmtől és…”  - mondta az Esti Frizbi felvételén az énekesnő.

"Amikor egy üzenetből rájöttem, hogy a testvérem, a legjobb barátnőm és a volt menedzserem is úton vannak, arra gondoltam, hogy most már nem is akarom, hogy bárki mellettem legyen, és el akartam hajtani. Beültem a kocsiba, de nem sikerült kitolatnom. Nekimentem a kerítésnek. Onnan még be tudtam mászni a nappaliba, de mire odaértek, már szinte öntudatlan voltam.

Onnan vittek kórházba…

- mesélte Mary az ATV stúdiójában ülő döbbent közönség előtt.

Hogy miként nyílt meg Hajdú Péternek, azt vasárnap este 21 órakor megtudhatja az ATV műsorán.

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

Látta már a kínai elnök konvoját Pesten? Itt megnézheti! (VIDEÓ)

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

travelo.hu

Rátaláltak a világ legmélyebb tenger alatti víznyelőjére

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt

SZTÁRDZSÚSZ

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

SZTÁRDZSÚSZ

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni