Létrehozva: 2016.05.19.

Tizenhét évvel fiatalabb nővel alapított családot a volt TV2-s

Gajdos Tamás kapcsolata a hatalmas korkülönbség ellenére is remekül mûködik, hiszen már több mint húsz éve együtt van szerelmével.

A Szerencsekerék egykori házigazdáját ma már nem láthatjuk a képernyőn, a televíziózás helyett, neki inkább az apaság lett élete hivatása.

Gajdos Tamásnak ugyanis négy gyermeke is született, ám a legidősebb, Gergely és a legfiatalabb, Zétény között meglepő módon huszonnégy év a korkülönbség. Ennek az az oka, hogy Tamás egy jóval fiatalabb nőbe szeretett bele, aki még csak tizennyolc éves volt, amikor megismerkedtek - írta meg a Story magazin.

Fura volt belegondolni, hogy Kriszti csak tizenkét évvel idősebb Gergelynél, és ugyanúgy iskolába jár, mint az akkor elsős fiam, akit a válásunk után én nevelhettem tovább.

"A lányom a volt feleségemnél maradt, de mivel közel laktunk, gyakran vendégeskedett nálunk. Kriszti eleinte nehezen kezelte a helyzetet, mégsem akart beleszólni a gyerekeim nevelésébe. Huszonhárom éve vagyunk együtt, és eddig minden nehézséget kiállt a kapcsolatunk" - árulta el a hajdani tévés, aki ma már két felnőtt gyermeke mellett, egy tizenhárom éves lány és egy ötéves kisfiú büszke apukája is.

Mielőtt a párom teherbe esett volna Zéténnyel, megkérdezte, hogy ötvenkét évesen tényleg komolyan gondolom-e a családbővítést. Azt válaszoltam, hogy nem érdekelnek a dátumok, van még legalább húsz aktív évem.

"Úgy gondolom, hogy ötvennyolc évesen még csak az első félidő végéhez közelítek, úgy érzem tényleg nem lehetetlen a tudósok által emberi szavatossági időnek megjelölt százhúsz év. Nem titkolom, hogy engem felvillanyoz, ha kisgyerekek vesznek körül, mellettük nem lehet leülni és megöregedni" - jelentette ki Tamás, majd hozzátette, nagyon vágyik a nagypapa szerepre is.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

magyarnemzet.hu

Megtalálták a Belaruszban tárolt orosz nukleáris fegyvereket + videó

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

hirtv.hu

Konteósra vette a figurát Magyar Péter Miskolcon

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó