Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2015.12.11.

Súlyos betegsége örökre nyomot hagyott Bódi Margón

Az ötvenhárom éves énekesnõ a mai napig szenved az infarktusa okozta károsodásoktól, hiszen ezek nagyban megnehezítik mindennapjait.

Bódi Margó teljesen váratlanul, mindenféle előjel nélkül kapott agyi infarktust jó néhány hónappal ezelőtt. Az énekesnő éppen a színpadon állt férjével, amikor észlelte az ijesztő tüneteket.

A Fem3 Café csütörtöki adásában részletesen mesélt élete legnehezebb időszakáról, és arról, hogy a mai napig szenved súlyos betegsége következményeitől.

Másfél évvel ezelőtt átment egy rög a fejemen, és ahol ez átment, ott roncsolta az agyamat. Óriási fülzúgást éreztem, szédültem és teljesen megzavarodtam. Sajnos azóta is folyamatosan zúg a fülem, körülbelül öt-hat óra után teljesen elfáradok, és a szavakat is sokkal nehezebben találom.

"Félévente pedig infúziós kezelésre kell járnom" - tette hozzá, ettől pedig olyan csúnya lett a karja, hogy azt, Fekete Szemek énekesnője szerint, csak tizennyolcas karika mellett lehetne megmutatni.

Műsorvezetőtársa, a hamarosan külföldre költöző Berki Krisztián  testközelből ismeri a szélütés következményeit, nagymamája ettől maradandó károsodásokat szenvedett.

A nagymamám 93 éves, mostanában kapott stroke-ot. Annyira rossz ezt megélnem unokájaként, hiszen látom, hogy akarja mondani a szavakat, de a betegség miatt sokkal nehezebben kommunikál.

"Szörnyű ez az állapot, és sajnos nála ez  már visszafordíthatatlan" - osztotta meg a nézőkkel életének fájdalmas részleteit a showman.

 

origo.hu

Június 1-jén, szombaton Békemenet!

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

vg.hu

Fordulat: mégis beengedhetik a magyarokat a Talgo vonatgyártóba

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”