Létrehozva: 2015.12.24.

Elhunyt férjétől is kapott karácsonyi ajándékot Csongrádi Kata

Csongrádi Kata szerelme januárban távozott az élõk sorából, de az énekesnõ a mai napig képes vele kommunikálni. Sõt, megboldogult férjének köszönhet jó pár fellépést is.

Csongrádi Kata 35 évig élt boldog házasságban S. Nagy István dalszövegíróval, aki januárban hosszan tartó betegség után hunyt el... A musical-énekesnő több hónapon át siratta szeretett férjét, ám végül, meglepő módon, éppen az ő segítségével sikerült talpra állnia.  

Hajtott az, hogy az utolsó kívánságát teljesíteni kell, hiszen megkért, hogy írjam meg az életrajzát. Nekifogtam tehát, de nagyon nehéz volt, hiszen fel se tudtam állni az ágyból, olyan szinten depressziós voltam.

"De ha sírunk, és el vagyunk keseredve, akkor nem érezzük a szeretetet, a bölcs tanácsokat és az üzeneteket odaátról" – árulta el a színésznő a Fem3 Café szerdai adásában, majd hozzátette, ő a mai napig tud kommunikálni elhunyt férjével.

Nekem mindig is meggyőződésem volt, hogy akit szeretünk, az a szívünkben marad, és amíg emlékezünk rá, addig él.

"Én lélekhídnak neveztem el a férjemmel való kommunikációt, ami nem szűnt meg" – mesélte a Kata, akit férje a túlvilágról is támogat, hiszen több felkérését is neki köszönheti.

Én már most karácsonykor is kaptam ajándékot a férjemtől. Õ ugyanis azt kérte, hogy ne sirassam, hanem énekeljem őt. Megírtam ugye a Slágergyáros című életrajzi könyvet róla, és tegnap három vidéki városból hívtak, hogy menjek el könyvtárakba, és énekeljem el a benne szereplő dalokat.

"Én ezt úgy fogom fel, hogy ez a férjem és az égiek ajándéka" – nyilatkozta az énekesnő, aki otthon még egy kis házi múzeumot is berendezett kedvese emlékére.

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda