Létrehozva: 2015.10.15.

Óriási botrány várható a Sztárban sztár következő adásában

Az egyik szereplõ, Varga Gyõzõ ugyanis kemény vádakkal illette a zsûriben helyet foglaló Majkát, aki biztosan nem hagyja majd szó nélkül a durva kijelentéseket.

Az Irigy Hónaljmirigy tagjának, Varga Győzőnek hétről-hétre végig kell hallgatnia Majka sokszor bántó kritikáit a Sztárban sztár színpadán, ám a Facebookon most ő adott hangot igencsak kemény véleményének.

Az énekes ugyanis egészen egyszerűen lopással vádolta meg a rapper-műsorvezetőt, hiszen szerinte ő egy szerb előadónak köszönheti legnagyobb zenei sikerét, erre célozgat legalábbis a posztjában.

Majka: Belehalok? Végülis nem véletlenül hívják a dalszerzőt dalszerzőnek, hiszen valahonnan szerezte a dalt... az már más kérdés, hogy honnan.

Az egykori valóságshowsztár azonban már jó pár évvel ezelőtt elárulta, hogy megvették a zenei alapot. Vagyis teljesen jogszerűen használták fel a zenét. Így Győző elég nagy öngólt lőtt, és nem is csoda, hogy azóta törölte is a Facebookról a bejegyzést.

Az viszont szinte biztos, hogy ez sem akadályozza meg a visszavágásban a frissen tetovált Majkát, akinek egyébként 33 millió kattintást hozott ez a zenei alap, míg a szerb eredetit csupán 64 ezren hallgatták meg.

 

origo.hu

Orbán Viktor a Liu fivérek országváltásáról is beszélt a kínai elnökkel

origo.hu

Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

hirtv.hu

Ottó: Épelméjű ember számára elképzelhetetlen, hogy fölvegye a feleségét úgy, hogy ő nem tud róla + videó

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

hirtv.hu

Beiktatásán a nagyhatalmak vezetőinek is üzent Putyin + videó

origo.hu

Súlyos döntést hozott Németország

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

ripost.hu

„Csodálatos érzés” - Második gyermeke érkezéséről mesélt a TV2 sztárja

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Mindenkit lesokkolt Fésűs Nelly lánya, ilyen számára a tökéletes férfi

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Nem úszta meg Mazsi: jelnek veszi, ami az utcán történt vele

SZTÁRDZSÚSZ

Gelencsér Timi megmutatta rég nem látott tesóját

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi a fölösleges kilókról: "Legalább újra lett s*ggem"

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Anikó kiakadt: „Nem ez volt az első eset, hogy átvertek, becsaptak”