Létrehozva: 2023.08.07.

Szent a béke: Béres Anett és Sáfrány Emese újra a legjobb barátnők

Annak ellenére, hogy Emesének kellett volna vigyáznia az elhíresült ayahuasca szeánszon Anettre, a valóságshow-sztár elkóborolt és majdnem belehalt a kalandba. Sokan azt hitték, hogy ezek után a két barátnő között úgy megromlik a viszony, hogy többé nem keresik egymás társaságát. Ehhez képest...

Kicsivel több mint egy évvel ezelőtt örökre megváltozott Béres Anett élete, aki egy félresikerült szeánsz folyományaként a közeli erdőbe menekült, ahol közel 24 órán keresztül szinte magatehetlenül, súlyos sérülésekkel feküdt. Csak a szerencsének köszönheti, hogy túlélte a kalandot, a testi és lelki sebeit azonban egy életen át magával kell cipelnie. 

Fotó: Tények

Barátnőjének kellett volna vigyáznia rá 

A tavaly nyári történetnek lassan derültek ki a részletei, érthető módon egyik szereplő sem akart túl sokat beszélni az illegális elvonulásról. Aztán szépen lassan összeállt a kép: Anett és az akkori legjobb barátnője, Sáfrány Emese Baranyába utaztak, ahol egy magát papnőnek hirdető nő ayahuasca növényből teát főzött nekik. A két fiatal nő arra gondolt, hogy a gyógyfőzet hatásának köszönhetően többet megtudnak a rejtett érzéseikről, a világról és összességében saját magukról. A spirituális utazás azonban egy perc alatt a legszörnyűbb rémálmukká vált. A teából Anett ivott, aki perceken belül rosszul érezte magát, nyugtalan lett és hallucinált, így megkérte Emesét, hogy vigye onnan el. Sáfrány el is ment a kocsihoz, de mire pár percen belül visszatért, Anettnek hűlt helyét találta... 

A borzasztó végkifejletet már tudjuk: Anettnek eltörött több bordája, a csigolyája és a sarokcsontja is. Ha másnap véletlenül nem találnak rá, ma már nem élne...

Mégis barátok 

Egy ilyen esemény után kevesen vannak, akik képesek lennének megbocsátani annak a barátnak, aki - ha percekre is - de magára hagyta a bajban. Béres Anettet azonban más fából faragták. Ő képes volt a lelkében a helyére tenni a dolgokat, és úgy dönteni, hogy Emese méltó arra, hogy továbbra is a barátnője legyen. Erről árulkodnak a szőke celeb fotói is: szinte minden rendezvényen, ahol megjelenik, ott van mellette Sáfrány Emese is. Sőt! Azon a képen, mellyel a balesete egyéves évfordulójáról emlékezik meg, szintén Emesével pózol. Ilyen az igaz barátság. Tényleg mindent kibír. 

Van, aki nem érti

Anett Instagram-oldalán persze a kommentelők között akadnak olyanok, akik nem értik, miért engedte vissza az életébe Emesét. Többen úgy vélik, hogy hasonló esetben az életben nem szólnának hozzá ahhoz, aki magukra hagyta őket. 

 

 

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet