Létrehozva: 2022.01.27.

Csodát tett Nyertes Zsuzsa édesanyjával egy ukrán orvos

Nyertes Zsuzsa még január elején tett közzé egy kétségbeesett posztot, melyben édesanyja számára keresett sürgős segítséget.

Ahogy arról korábban a Ripost is beszámolt, Nyertes Zsuzsa idős, betegeskedő édesanyjának keresett segítséget az év elején. Az idős asszony 10 éve szenved súlyos csontritkulásban, karácsony előtt pedig elesett és megsérült az egyik csigolyája, aminek következtében kialakult egy ideggyök, ami miatt óriási és állandó fájdalom gyötörte.

Fotó: Máté Krisztián/ Ripost

A színésznő most a LifeTV Ébredj velünk! című műsorának vendége volt, ahol elmesélte, hogy szinte csoda történt az édesanyjával, miután a felhívására jelentkezett egy már nem praktizáló orvos.

„Édesanyám már három gerincműtéten van túl, amelyek nem túl jól sikerültek. A karácsony előtti balesete pedig állandósította nála a pokoli fájdalmat. Fájdalomcsillapítókon élt, de egy idő után már a morfiumtapasz sem segített. Ekkor kértem segítséget a közösségi oldalon” – idézte fel a stúdióban Nyertes Zsuzsa, aki örömmel számolt be az édesanyja állapotában azóta beállt pozitív változásról.

„A baráti körünkből érkezett a segítség egy ma már nem praktizáló ukrán származású orvos személyében. Kezelte édesanyámat és másnapra nagyon sokat javult az állapota, csökkent a fájdalma. Az orvos egyfajta alternatív kezelést alkalmazott nála aminek része volt többek között egy akupunktúrás módszer is. Azt szeretnénk elérni, hogy édesanyámnak a lehető legkevesebb gyógyszert kelljen szednie, hiszen a gyomrával is gond van. A hagyományos gyógyszerek sajnos nem jöhetnek szóba, mert vérhígítót szed, ami sok módszert eleve kizár” - magyarázta a Nyertes Zsuzsa.

 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Fel kell kötni a gatyát: nem győzte dicsérni Szoboszlai helyettesét a Liverpool menedzsere

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!