Létrehozva: 2021.12.29.

Gáspár Győző: Idén sem hozott békét a karácsony

A karácsony évről évre lehetőséget ad arra, hogy Gáspár Győző és Gáspár Zsolti kibéküljenek egymással. Idén sem jött össze...

Gáspár Győző és Gáspár Zsolt között évekkel ezelőtt romlott meg a viszony. Ennek oka főként anyagi természetű, mivel a család vagyonát a fiatalabb Gáspár fivér kezeli, így a család többi tagja bizonyos értelemben tőle függ. Időnként akadt ugyan egy-egy csenevész békülési kísérlet a testvérek között, de ezeket többnyire a média generálta és nem is voltak túl sikeresek.

Fotó: LifeTV

A Ripost idén az ünnepek után megkérdezte Gáspár Győzőt, hogy sikerült-e egy asztalhoz ülnie testvérével. „Nemhogy egy asztalhoz nem ültünk idén sem, de még csak szót sem váltottunk egymással az ünnepek alatt. Mindezt úgy, hogy csak egy fal választja el az otthonainkat. Igaz, a faluban összefutottunk, de Zsolti a fejét is elfordította, amikor meglátott. Biztosan fáj neki az igazság, amit Bea elmondott Hajdú Péter műsorában. Pedig egyszerűbb lenne, ha ő maga nem hazudozna folyton. Mégis minek kell azt állítania, hogy a felesége szlovák, hiszen itt Nógrádban mindenki tudja, hogy osztálytársak voltak, ahogyan én Beával?! Zsolti folyton kamuzik, és mivel nem túl okos, folyton le is bukik. Jaj, Istenem, mi lenne vele, ha nem falaznék neki még mindig egy csomó dologban?!” – tette fel a költői kérdést Gáspár Győző, aki szerint Zsoltinak már az édesapjukat is sikerült elfordítania tőle.

Fotó: Szabolcs László/Ripost

„Apánkat is a kezében tartja azzal, hogy minden pénz felett ő rendelkezik. Az öreg kerek perec meg is mondta a lányaimnak, hogy ők idén ne számítsanak ajándékra tőle, mert Zsolti nem ad rá egy fillért sem. Persze vadonatúj luxusautóra azért futotta idén. No meg persze Zsolti feleségének a családjára is, akik, ahogy rendesen, idén is befutottak egy kis élősködésre, ahogy minden évben. Zsolti őket nagy szeretettel látja vendégül, és persze pumpolják is pénzzel rendesen. No, de sebaj! Ha Zsoltinak a pénzen vett szeretet többet ér a testvéri összetartozásnál, akkor lelke rajta – fakadt ki Gáspár Győző.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

magyarnemzet.hu

Focistákat megszégyenítő cselezéssel menekült a piacon Gyurcsány újpesti polgármesterjelöltje + videó

life.hu

Met-gála 2024: ők voltak a legjobban öltözött hírességek

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!