Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.10.28.

Botrány Aradszky temetésén, ezt komolyan gondolta Karda Bea?

Többen is felháborodtak, amikor meglátták, mit mûvel az énekesnõ a gyász pillanatában.

Mélységesen felháborodott a Szent István Bazilikában összegyűlt tömeg Aradszky László szombat délutáni temetésén, Karda Bea ugyanis a gyászbeszédek közben adott interjút az egyik televíziós csatornának, a gyászolók mellett, a bazilika kellős közepén.

Az egyik szervező szólt, hogy az interjúkat és a különböző tévés felvételeket kizárólag a temetés után készítsék el a gyászolókkal a médiumok, így Karda Beáékat is megkérték arra, hogy ne zavarjanak senkit - írta meg a Blikk.

Az énekesnő erre annyit mondott, hogy ne aggódjanak, gyors lesz és csendben fog beszélni.

Ahogy arról a %RIPOST% már beszámolt, a gyászbeszédeket az október 8-án, 82 éves korában tragikusan elhunyt Aradszky két közeli barátja és zenésztársa, Koós János és Soltész Rezső mondták.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet