Létrehozva: 2018.03.23.

Kísérleti bordély: Szexbabákkal újít a hírhedt vörös lámpás negyed

Tíz éve a szexbaba szóra az elképesztõen ízléstelen guminõ jutott eszünkbe. Ma pedig az élethû, szép arcú robotok, amik egyre több extrát is tudnak. Nem csoda, ha sokan ebben látják az üzletet, és sorra nyílnak a bordélyok. Legutóbb Amszterdamban.

Az amszterdami hírhedt vörös lámpás negyedben olyan újítást vezetett be egy bordély, ami még a sokat tapasztalt vendégek kíváncsiságát  is felébresztette: a kéjbarlangban kizárólag szexbabák szolgáltatásait tudják igénybe venni az éhes férfiak. Ezek már nem felfújható guminők, hanem élethű babák – nem csoda, hogy hatalmas az érdeklődés irántuk, és sorra nyitnak az ilyen helyek. Kérdés, hogy vajon egy prostituáltakban gazdag negyedben labdába tudnak-e rúgni.

A bordélyt nagy bulival nyitották meg; a szervező elmondta, hogy harminc év múlva már természetes lesz, hogy az emberek robotokkal szexelnek igazi partner helyett. Már fejlesztik a nőknek készült, férfi szexbabákat is, így nem csak a pasik kiváltsága lesz az abszolút biztonságos szex és a mindenben engedelmes partner.

A bordély vezetője elmondta, hogy kísérleti jelleggel akarják bevezetni a babákat a helyi szexpiacra: kíváncsiak, mit gondolnak róluk az emberek most. Mert bár ebben látják a jövőt, egyelőre a többség számára rendkívül bizarr az elképzelés, hogy egy szilikonnővel éljék át a gyönyört.

Teljes élményt akarnak nyújtani a férfiaknak, így csúcsminőségű szexbabákat rendeltek: üreges mellekkel, amik így olyan lágyak, mint a valódi, és a mellméretek között választhatnak is  vendégek.

Egyesek szerint, ha a kuncsaftok megszeretnék a szexbabákat, és a valódi prostituáltak helyett őket vennék igénybe, megszűnne a bűnözés a szexiparban, a kényszerítés, és a fertőző nemi betegségek terjedése. És bár még mindig bizarrnak hangzik az elképzelés, kutatások szerint az emberek nyitottabbak, mint hinnéd.

Egy németországi felmérésből például kiderült, hogy ötből egy férfi szeretne magának szexrobotot, és húsz százalékuk szerelmet is képes lenne érezni iránta. Sőt, egy osztrák bordélyban a Fanny nevű robotlány például sokkal népszerűbb volt, mint a valódi prostituáltak! Akadnak olyan fejlesztők, akik mesterséges intelligenciával szerelik a szexbabákat, így azok beszélnek; például arról, milyen érintés jó nekik, de valódi társak is lehetnek a vásárló számára.

Szóval ne csodálkozzunk, ha húsz-harminc év múlva az emberek szexbabákkal élnek majd együtt, és aláírásgyűjtésbe kezdenek, hogy összeházasodhassanak velük…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól