Létrehozva: 2016.02.17.

Tudtad, hogy a nagy fenekű nők okosabbak? Itt a tudományos magyarázat!

Jó hírünk van. Nincs miért aggódnod, ha a feneked nagyobb, mint egy fokhagyma gerezdje. Legyél inkább büszke rá!

Esik az eső, frontok fájdítják meg a fejünket, közeledik a tavaszi szezon, amihez nem ártana formába is lendülnünk, de mindezek ellenére még is van egy igazán jó hírünk. A kutatók szerint ugyanis a fenék egyáltalán nem baj, ha teltebb és nagyobb. Sőt...

A nagy fenék és a teltebb idomok mostanában egyre inkább divatba jönnek. De most már kiderült, hogy nem csak azért jó egy méretesebb hátsó, mert szexi, hanem azért is, mert az ilyen nők intelligensebbek, ráadásul még a krónikus betegségekkel szemben is ellenállóbbak. Legalábbis ezt állítja egy oxfordi tanulmány, mely a vizsgálatba 16 ezer nőt vont be.

A tanulmány eredményei szerint a nagyobb fenekű nők koleszterinszintje többnyire alacsonyabb, viszont szervezetükben több az omega-3 telítetlen zsírsav, melyről kimutatták, hogy katalizálja az agy fejlődését. A teltebb hátsó pedig ezen felül egy olyan, leptin nevű hormon szintjének magasságával is együtt jár, mely többek közt a gyulladásgátlásban és a szív egészségének megőrzésében is segít.

Fontos viszont tudni (mielőtt nagyon örülni kezdenénk), hogy mindez persze nem a korlátlan lakomák és az elhízás jogosságát bizonyítja. A hasi zsír, a számottevő túlsúly továbbra is sok veszélyt hordoz, többek közt a szív- és érrendszeri megbetegedésekét, a magas koleszterinszintét. Akinek viszont versenysúlya mellett is teltebb a csípője, az kétségkívül nagyon is örülhet a fenti híreknek.

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

origo.hu

Tovább fokozódik a háborús őrület - videó

borsonline.hu

"Csak ülök és potyognak a könnyeim" – Balázs Andi közölte a megható hírt, így segítenek a rákbeteg Tompos Kátyán

hirtv.hu

Ottó: Épelméjű ember számára elképzelhetetlen, hogy fölvegye a feleségét úgy, hogy ő nem tud róla + videó

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

origo.hu

Autóbalesetet szenvedett Curtis csapata

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj