Létrehozva: 2015.12.27.

Sokkoló valóság: újabban ezért aggódnak a férfiak az ágyban

A pasikat mindig is izgatta a méret. Nemrégiben azonban kiderült, hogy már a mennyiséggel sem igazán elégedettek! Mi lehet a baj?

Az élet egyik legtermészetesebb velejárója a szexualitás, mégis minden második embernek vannak erős gátlásai és aggodalmai a kérdéssel kapcsolatban. Míg a nők nagy százaléka a nem kívánt terhesség, esetleges betegségek miatt forgolódik álmatlanul, addig a férfiak a teljesítőképességükkel kapcsolatban hordoznak komoly gátlásokat.

Egy új felmérés azonban meglehetősen érdekes eredményt hozott.

Míg néhány évtizeddel ezelőtt a pasik a méreteik, vagy a korai magömlés miatt aggódtak a legjobban, addig manapság egy teljesen más számadat kezdte el  foglalkoztatni őket.

A Journal of Sexual Medicine című folyóirat szerint, újabban a férfiak elégedettsége nagyban függ attól, hogy az ejakuláció során mennyi spermát képesek kilövellni. A felmérés során 70 különböző korú férfinek tettek fel a szexuális teljesítőképességükkel kapcsolatban kérdéseket. A válaszadók közül szinte mindenkit izgatott a sperma mennyisége, és sokan aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a kor előrehaladtával kevesebbnek tűnik a spermájuk. Ráadásul a legtöbben túlbecsülték azt a mennyiséget, ami szerintük távozik egy szeretkezés során.

Természetes, hogy ezek után felmerült a kérdés, a férfiak vajon miért tulajdonítanak ekkor jelentőséget az ejakulátumnak?

A kutatók az egyre jobban terjedő és szinte már bárhol elérhető felnőttfilmekben keresték a választ. A pornófilmek egyik elmaradhatatlan része ugyanis a végjátékban történő spermafürdő, amely bizony gyakran csak egy ügyes filmes trükk. A nézők viszont természetesen azonnal összehasonlítási alapnak tekintik a látottakat.

Nem árt azonban tisztában lenni azzal, hogy egy átlagos magömlés mindössze egyharmad teáskanálnyi és számtalan tényező befolyásolhatja. Függ az utolsó orgazmus időpontjától, a férfi klimaxtól, de még a lelki fáradtságtól is.

Aggodalomra tehát semmi ok, ettől igazán nem függ semmi!

origo.hu

Németország döntött: bevezeti az általános hadkötelezettséget

origo.hu

Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

life.hu

Harry herceg sírva fakadt: újabb pofont kapott a királyi családtól

hirtv.hu

Jól menő családi vállalkozássá válhatott Niedermüller és veje, Horn Gábor erzsébetvárosi panamája

origo.hu

Súlyos döntést hozott Németország

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj