Létrehozva: 2021.09.30.

Eljött a nagy nap, történelmet írna a Fradi

Eddig 11-ből semmi, soha nem nyert még a csapat főtáblás meccset odahaza.

A Leverkusen elleni idegenbeli 1-2 után végre itthon játszik a Fradi az Európa-liga főtábláján. A spanyol Betis ellen nem Peter Stöger együttese az esélyes, de nincs kizárva a meglepetés. Ehhez azonban meg kell törni az átkot.

Fotó: Nemzeti Sport

A Ferencváros negyedik alkalommal szerepel európai kupasorozat főtábláján. A zöld-fehérek eddig 11 hazai meccset játszottak hazai pályán a csoportkörben, azonban egyetlen alkalommal sem tudott még nyerni saját közönsége előtt (idegenben háromszor összejött a siker). A Betis ellen 20 ezer ember előtt összejöhet a várva várt siker.

A Fradi az ősi rivális Újpest 3-1-es legyőzésével hangolt a Betis elleni meccsre. A szurkolók szerint az ott mutatott játéknál több kell csütörtökön, ezt a vezetőedző is érzi.

„Több változás történt a keretben az utóbbi időben. Az elmúlt időszak rendben volt, de nem volt tökéletes. Elmentek és jöttek is játékosok, a játékunk kialakításához idő kell” – mondta Stöger, aki a szeptemberben érkezett labdarúgókra, így Muhamed Besicre és Marko Marinra nem számíthat ősszel az Európa-ligában.

A Ferencváros hazai mérlege a csoportkörökben 1995, Bajnokok Ligája: 1 döntetlen, 2 vereség 2004, UEFA-kupa: 1 döntetlen, 1 vereség 2019, Európa-liga: 2 döntetlen, 1 vereség 2020, Bajnokok Ligája: 1 döntetlen, 2 vereség

 

origo.hu

Drámai csapást mértek Ukrajnára, itt a vég?

ripost.hu

Ezt kell most tenned a paradicsommal, ha bőséges termést szeretnél

borsonline.hu

Gyönyörű, szőke lányt szeret: fotókon Szoboszlai Dominik barátnője

hirtv.hu

Bayer show – Szentkirályi Alexandra: az embereknek elegük van abból a káoszból, amit Karácsony teremtett + videó

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

magyarnemzet.hu

Dermesztő üzenet Koncz Zsuzsáéknak: „Magyar fiatalokat akartok a háborúba küldeni? Gondolkozzatok!”

ripost.hu

Ezt nem láttuk jönni: száguld felénk, pillanatok alatt lecsap az ítéletidő

mindmegette.hu

Vége a vitának: tiltólistás édességek térnek vissza a Lidlbe

ripost.hu

Wolf Kati bevallotta: „Öregedni nagyon nem könnyű nőként”

ripost.hu

Ilyen tündéri Szabó Erika kisbabája, nem akárki vette kézbe

ripost.hu

Itt telt be a pohár, Harryék végleg kiborították Katalin hercegnét

ripost.hu

Hoppá: Világsztár jelent meg egy magyar cipőboltban, ezt a lábbelit vitte haza

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

„Olyankor kihisztizem magam" - Kocsis Alexandra őszintén beszélt a karrierjéről

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában