Létrehozva: 2020.12.27.

Karácsony után, BL-győzelemmel lepheti meg szurkolóit a Veszprém

Négy elveszített Bajnokok Ligája-döntő után felérne a csúcsra a Veszprém férfi kézilabdacsapata. A december 28-án és 29-én Kölnben rendezett négyes döntőben a német Kiellel kezd a magyar rekordbajnok.

A koronavírus-járvány miatt egészen az idei év végéig halasztották az férfi kézi BL előző évadjának négyes döntőjét. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy fél éven belül két BL-címet lehet nyerni Európa élcsapatainak.

A december 28-án kezdődő négyes döntőben jó eséllyel száll harcba az aranyéremért a Veszprém. A magyar gárda azt ezt megelőző öt final fourban háromszor is döntőbe jutott, de mindannyiszor kikapott a fináléban – korábban 2002-ben már bukott el egy BL-döntőt a Veszprém.

A világbajnok Jorge Maqueda (jobbra) kulcszereplő lehet a final fourban

A mai elődöntőben az elitsorozatot háromszor megnyerő THW Kiel állja a bakonyiak útját. A német gárdával december 2-án, az idei BL-csoportkörében találkozott a Veszprém, és kiütéses 41-33-as győzelmet aratott. A négyes döntő főpróbájaként pedig a nagy rivális Szegedet verte 36-24-re.

„Tetszett a játék képe a Kiel és a Szeged ellen, azt gondolom ez a játékosok fejében is így raktározódott el, és mindenki olyan elszánt lesz, hogy tudják, még jobb teljesítményre lesz szükség ahhoz, hogy ez az áhított BL-trófea a Veszprémben landoljon”

– mondta el Nagy László, a Veszprém sportigazgatója az M4 Sportnak.

David Davis, a Veszprém vezetőedzője játékosként háromszor is megnyerte a BL-t
Fotó: MTI

A Kiel dolgát a koronavírus-járvány nehezítette egész decemberben, ráadásul öt nappal a Veszprém-meccs elődöntő előtt még csúcsrangadót játszik a német Bundesligában a Löwen ellen. Amennyiben a magyar listavezető döntőbe jut, akkor december 29-én a francia Paris Saint-Germain és a spanyol Barcelona párharc győztesével találkozik.

A Veszprém-szurkolók nem is kaphatnának szebb karácsonyi ajándékot annál, hogy kedvenceik történetük során végre elhódítják a BL-trófeát.

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa