Létrehozva: 2020.08.30.

„Nem hiányzik az aktív játék” – Nagy László tavaly óta nem fogott kézilabdát

A 39 esztendős Nagy László tavaly jelentette be a visszavonulását.

Elmarad a Telekom Veszprém és a német THW Kiel férfi kézilabdacsapatainak vasárnap délutánra tervezett gálamérkőzése. A magyar klub honlapjának szombat esti híradása szerint mindkét csapat elvégezte a koronavírus-tesztet, ezek minden játékosainál, illetve stábtagnál negatív eredménnyel végződtek, azonban a veszprémi csapat tágabb környezetében egy személynél felvetődött a fertőzés gyanúja.

Hét évig volt a Veszprém játékosa Nagy László
Fotó: MTI

Erről a tényről tájékoztatták a német csapat képviselőit, ezután a két klub közösen arra a döntésre jutott, hogy a mérkőzést biztonsági okokból nem rendezik meg.

Nagy László pályára lépett volna a gálameccsen. Legutóbb tavaly júniusban, a Veszprém-Vardar (24-27) Bajnokok Ligája-döntőben szerepelt. Az elődöntőben vállsérülést szenvedett, amit azóta is érez az olyan mozgásformánál, mint a kézilabda.

„Egyáltalán nem hiányzik már az aktív játék. Az elmúlt nyáron, a BL-döntőben fogtam utoljára kézilabdát. Voltak olyan terveim, hogy az utánpótláshoz majd lejárok edzésre, ha kedvem lenne kapura dobálgatni, de aztán ezt gyorsan tovaszállt”

– mondta a RIPOST-nak a korábbi világklasszis jobbátlövő.

Nagy László hat bajnoki címet nyert a Veszprémmel
Fotó: MTI

A sportolással azonban nem tudott leállni Nagy László: rendszeresen végez konditermi edzéseket, nemrégiben körbetekerte a Balatont, és komoly távokat fut. A félmaratont már teljesítette, idén pedig a maratoni távot (42,2 kilométer) tűzte ki célul.

A Barcelonával kétszeres Bajnokok Ligája-győztes (ex)klasszis jelenleg a Veszprém sportigazgatójaként, valamint a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) férfi szakágért felelős alelnökeként dolgozik. Mindemellett az edzői tanulmányait végzi.

„Az edzőképzést Spanyolországban végzem. Idén nyáron fejeztem be, szeptember harmincadikáig még házi dolgozatokat kell leadnom, és utána remélhetőleg a kezembe kerül a papír. Jelen állás szerint abszolút jól érzem magam a pozícióimban, nem gondolkozom azon, hogy a következő szezonban már kispadon üljek”

– beszélt terveiről a 209-szeres magyar válogatott sztár.

A Veszprém-szurkolók alighanem nagyon boldogok lennének, ha évek múlva Nagy László irányítaná szeretett klubjukat.

origo.hu

Miért nem gratulált a vadítóan dögös új barátnője Lando Norris futamgyőzelméhez?

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

hirtv.hu

Európa a háború árnyékában + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

OLDALVONAL

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja