Létrehozva: 2020.04.16.

Megtudtuk, mire készül az olimpia helyett Késely Ajna a koronavírus idején

Az elmúlt időszakban kissé motiválatlan lett, vízhiánya van Késely Ajnának.

Hamarosan újrakezdheti a medencés edzéseket az úszó Késely Ajna, aki nagyon várta az idei olimpiát, a halasztást azonban megpróbálja a javára fordítani.

Késely Ajna
Fotó: MTI

A 18 éves úszó szerdán az M1 aktuális csatornának elmondta, a héten még két negatív koronavírus-tesztre van szüksége ahhoz, hogy április 27-től újra a medencében készülhessen. Megjegyezte, a szabályok szerint csak a medencetérben tartózkodhatnak majd, ezért még konditermi edzéseik sem lesznek és természetesen csak haza mehetnek ezen kívül.

A fiatal versenyző arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban kissé motiválatlan lett, vízhiánya van, és érzi is a testén, hogy nincs minden izma átmozgatva. Hozzátette, az olimpia miatt eredetileg halasztotta a tanulmányait, ám mivel a tokiói játékokat egy évvel eltolták, sikerült visszatérnie és várhatóan néhány tárgyból érettségi vizsgát is tesz majd.

Késely Ajna 2016-ban Rio de Janeiróban a magyar küldöttség legfiatalabb tagjaként versenyzett, gyakorlatilag ismerkedett az ötkarikás hangulattal, Tokióban pedig már ezzel a megszerzett tudással állt volna rajtkőre. Mint elmondta, természetesen csalódott volt a halasztás miatt, ám azóta pozitívabban látja a helyzetet. Úgy véli, egy év alatt még jobb lehet, ráadásul a mostani, három hónapos felkészülés során megtapasztalta, mire képes, ezt pedig jövőre kamatoztatni tudja.

Hozzátette, alapvetően a szárazföldi edzéseket tartja a gyengeségének, ellenfeleit ismerve pedig ők jobbak ebben, ezért ezen a téren szeretne mindenképpen fejlődni, illetve mentálisan felkészülni az olimpiára.

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

A budapesti kínai iskolában járt Hszi Csin-ping felesége

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista

OLDALVONAL

„Nem tisztelik eléggé Magyarországot” – kiakadt Marco Rossi hűséges segítője

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával