Létrehozva: 2019.12.09.

Ennyi volt, négy hónap után kirúgták a Fradi korábbi edzőjét

A Ferencváros labdarúgócsapatát korábban négy és fél évig irányító Thomas Dollt menesztette a ciprusi APOEL.

A klub ugyan még nem erősítette meg a hírt, de a német Bild már tényként közli, hogy négy hónap után távozik Thomas Doll. A tréner menesztése azért meglepő, mert a ciprusi együttessel bejutott az Európa-liga csoportkörébe, ahonnan már biztosan tovább lép a legjobb 32 közé, ráadásul a bajnokságban is veretlen volt a hétvégéig.

Thomas Doll
Fotó: AFP

Az Olympiakosz Nicosia otthonában azonban 2-0-ra kapott ki Doll csapata, amely csak negyedik a tabellán – a listavezetőnél két meccsel kevesebbet játszva – , vélhetően ez okozta a vesztét. A lap szerint „már nem volt meg a kémia a vezetők és az edző között”.

Az 53 éves szakember szerződése eredetileg 2021 nyaráig szólt.

Doll munkáját a Fradinál is egy bajnoki botlás után (1-1 a Paks ellen) köszönték meg tavaly augusztusban. A német mester a zöld-fehérekkel egy bajnoki cím mellett háromszor hódította el a Magyar Kupát, de a nemzetközi porondon nem tudott maradandót alkotni.

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Kiderült, együtt van-e még a Házasság első látásra egyetlen házasságban maradt párja

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

ripost.hu

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

OLDALVONAL

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak