Létrehozva: 2019.08.29.

Böde Dani felesége megszólalt, nem tudott férje új barátnőjéről

Böde Dániel a magyar labdarúgó-válogatott korábbi csatára elhagyta feleségét és három gyermekét.

Válás előtt áll Böde Dániel. Ahogy azt a Ripost megírta, a Fraditól a nyáron távozó, Paksra szerződő csatár egy nála jóval fiatalabb, élvonalbeli kézilabdakapusba habarodott bele.

Böde tavasszal hagyta el a Fradit
Fotó: MTI

Böde feleségét megviselték a történtek, a Blikknek elmondta: a fiatal nő nem a kapcsolatuk megromlása után tűnt fel, hanem a szakítás kiváltója volt, és sejtelme sem volt róla.

„Derült égből villámcsapásként ért ez az egész, hiszen a tavasszal született meg a kislányunk, azt hittem, minden rendben van. Sejtelmem sem volt egy harmadik félről. Valóban nem élünk együtt Danival. Megromlott a házasságunk, mert egy ideje már viszonyt folytat a kézilabdás lánnyal.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

mandiner.hu

Jogász Magyar Péter testőreinek viselkedéséről: Egyértelműen felmerül a jogellenesség alapos gyanúja

life.hu

Nagy bejelentést tett a beteg Károly király koronázása első évfordulója alkalmával

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

ripost.hu

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival

TÜZELŐÁLLÁS

„Próbáljuk magunk mögött hagyni..." – Ilyen a hangulat a magyar válogatottnál a balhé óta