Létrehozva: 2023.10.29.

"Gergő is másoknak írogat" - Kamu lenne a Power of Love egyik párjának szerelme?

Ildi és Gergő között nincs minden rendben! A pár a napokban eltávolodott egymástól, a fiú tapintatlansága miatt. De ennél már csak a pletykák aggasztóbbak.

Az elmúlt héten éppen kezdtek elülni a viharok a Power of Love villájában, hiszen Cintiának és Dorinának sikerült a kis párharcukat maguk mögött hagyni és a békekötéssel tisztalapot nyitottak. Ezalatt egy másik páros kapcsolata soha nem látott mély zuhanásba kezdett. Ildi és Gergő szerelmét eddig a pontig a többi játékos és a tévénézők stabilnak és kiegyensúlyozottnak hitték. Azonban az utóbbi napokban a tökéletes kapcsolatuk felett csúnya fekete felhők gyülekeztek, hiszen Gergő az eddigi sérelmeit Ildire zúdította, amit a fiatal lány nem viselt jól. Ildi és udvarlója között hatalmas szakadék tátongott, ám mivel megmenekültek a kieséstől, mintha ismét közelebb lennének egymáshoz. Rendeződni látszott a fiatalok kapcsolata, vagy mégsem?


Másoknak is írogatnak?

A napokban egy meglepő pletyka kapott szárnyra Gergőről és Ildiről a Reddit-en. Több kommentelő is azt állítja, hogy a két fiatal csak a képernyőn ennyire szerelmes egymásba,  a valóságban pedig másoknak írogatnak, sőt állítólag Ildinek még a játékon kívül párkapcsolata is van. 

„Gergő is másoknak írogat” – írta az egyik felhasználó, másik kommentelő pedig úgy véli, hogy már csak a képernyőn létezik az a kapcsolat.

Mondjuk azt meg tudom érteni. Simán lehet amúgy, hogy már nincs is ez a "kapcsolat" vagy valamelyik kiesett. Mert Ildike se nagyon posztolgat semmi Gergővel kapcsolatos dolgot... eddig meg azért mentek az ilyen storyk, posztok

 – írta egy másik hozzászóló. 

 

Nem alaptalanok a pletykák!

Bár ez egy párkereső műsor és amíg nem találja el az embert Kupidó nyila, addig a játékosok szerint is elfogadott, ha más lányokkal vagy fiúkkal is tartják a kapcsolatot a külvilágban. Mivel a játékon kívül szabadon mozoghatnak és a telefonjuk is náluk van, így bármi megtörténhet. Noel, és Dorina is bevallotta, hogy korábban írogattak másokkal. Azonban a legnagyobb meglepetést mégis Cintia okozta, akiről kiderült, hogy egy hónapig két férfi között őrlődött, ami érthető módon óriási port kavart, az amúgy is puskaporos játékban. Végül a lánynak sikerült választania, és jelenleg a játékban lévő Imrével boldogok együtt.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja