Létrehozva: 2022.01.14.

Exatlon: Ujvári Iza taktikát váltott a párbaj előtt

Ez már a második alkalom az Exatlon All Star műsorában, hogy Ujvári Izának kell kijelölnie párbajellenfelet. Úgy tűnik, ezúttal taktikát vált.

Izgalmas helyzeteket hozott a második héten is az Exatlon All Star Végjátéka! Szerdán a Bajnokok maradtak alul, csütörtökön pedig a Kihívók szomorkodhattak, ugyanis 10:7-re kaptak ki.

Ez azt jelenti, hogy a pénteki párbajban két Bajnok, és két Kihívó lány is rajthoz áll. A statisztika alapján Kocsis Szandi és Szabó-Thomka Hanna automatikusan a kiesés szélére került, melléjük pedig ma este egy-egy versenyzőt delegál a két csapat legjobbja.

Ez a versenyző a pirosak esetében ismét Ujvári Iza.

Fotó: TV2

„Soha nem történt meg velem, hogy legjobbnak lenni együtt járt valamilyen rossz dologgal, az Exatlon viszont éppen ilyen. Amikor az élet ad, akkor el is vesz. Úgy gondolom, hogy ez a jó indítás áldás, viszont ez a döntési szerepkör hatalmas felelősség, nagyon rossz érzés van bennem ezzel kapcsolatban. Viszont ez a játék szabálya, így kénytelen leszek a legjobb rossz döntést meghozni” – kezdte lapunknak Iza, aki bevallotta, ezúttal nem biztos, hogy a megszokott taktikát fogja követni a kiválasztáson.

„Elgondolkoztam egy másik taktikán, miszerint ha erős lányt küldenénk be, és ügyesen forgatnánk a kártyákat, akkor lehet, hogy ki tudnánk ejteni egy kék lányt. A csapatérdek is ezt kívánná.”

origo.hu

Miért nem gratulált a vadítóan dögös új barátnője Lando Norris futamgyőzelméhez?

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Szoboszlai nagy bejelentése: egy világmárka hálójába került, ez nagy durranás!

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Melyik a legegészségesebb olívaolaj? Segítünk a választásban

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői