Létrehozva: 2022.01.21.

„Nagyon szeretnék visszajönni” – mindent megtesz a győzelemért az Exatlon Kihívója

Ezúttal egy Bajnok és egy Kihívó áll rajthoz az Exatlon All Star harmadik párbaján. Lapunknak Mischinger Péter vallotta meg az érzéseit.

Elérkezett az Exatlon All Star harmadik párbaja, ezúttal pedig egy Bajnok és egy Kihívó fog rajthoz állni. A kékektől Mischinger Péternek kell megküzdenie a bennmaradásért, aki lapunknak elmondta: mindent megtesz a győzelemért, de nem lesz könnyű dolga.

Fotó: TV2

„Teljesen nyilvánvaló volt, hogy én fogok párbajozni, hiszen magasan nekem a legrosszabb a statisztikám. Ráadásul a csapatnak tetemes része sérült. Nagyon szeretnék visszajönni, hiszen továbbra is a győzelem a cél. De erősen azt gondolom, hogy valamit nagyon meg kell találnom magamban, hogy vissza bírjak jönni” – kezdte lapunknak Péter, aki korábban kijelentette: szeretne ezzel az évaddal a közönségnek is példát mutatni a konfliktuskezelésről, ám úgy érzi, eddig ez nem sikerült.

„Azt gondolom, hogy sokszor elvéreztem ebben a csatában is, nem mindig sikerült megtalálni azt a kommunikációs formát, amiben el tudom mondani a többieknek, hogy szerintem mi a probléma vagy mit kell csinálni, és volt olyan is, hogy tévedtem. Azt nem tudom, hogy miben rejlik a csapat ereje, mert elég hullámzó a teljesítményünk és nem mindig fejben dől el a dolog. Azt gondolom, van olyan szituáció, amikor az ember nem tud minden fronton háborúzni. Gladiátor lévén én szeretek harcolni, de nem lehet egyszerre az összes fronton háborút nyerni. Éppen ezért jutottam arra, hogy bizonyos csatákat el kell engednem, mert a teljes egészet akkor tudom csak megnyerni.”

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

travelo.hu

Végzetes tragédiába torkollott a német fiatal spanyolországi nyaralása az első napon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői