Létrehozva: 2021.03.26.

Hit, remény, gyógyulás: Új élet a koronavírus leküzdése után

Rendhagyó filmet láthatnak a nézők vasárnap 10.25-kor a Duna Televízión. A Tanúságtevőkben három koronavíruson átesett személy vall a betegség okozta megpróbáltatásokról, a kórházban töltött időről, a gyógyulásért folytatott testi, lelki küzdelemről és rendíthetetlen hitükről.

A Tanúságtevők sorozat Covid címet viselő epizódja három emberről szól, akik a járvány második hulláma idején, 2020 őszén kerültek kórházba koronavírus-fertőzés miatt.

Mindhármukat – Barsi Balázs és Varga Kapisztrán ferences szerzeteseket, illetve Kopasz István plébánost is – az intenzív osztályon ápolták. Kopasz István atyát sújtotta leginkább a betegség, heteket töltött mélyaltatásban, lélegeztetőgépen, több szerve leállt – a halál torkából tért vissza és jelenleg is felépülésén dolgozik.

A Tanúságtevőkben három koronavíruson átesett személy vall a betegség okozta megpróbáltatásokról (Fotó: MTVA)

Erős hitük mindannyiukat segítette a gyógyulásban. A műsorban őszintén vallanak megpróbáltatásaikról, testi és lelki küzdelmeikről, magányról és depresszióról. A rengeteg nehézség ellenére ugyanakkor úgy érzik, többek is lettek a betegség által: megerősödtek hitükben és a gyógyulással új feladatokat kaptak az életben.

A film célja reményt adni az embereknek ezekben a nehéz időkben, és a szereplők sorsán keresztül bemutatni, hogy a hit segítségével hogyan tudunk a legkilátástalanabb élethelyzetekben is erősek és bizakodók maradni.

Tanúságtevők: Covid – vasárnap 10.25-kor a Duna Televízió műsorán!

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: elárulta János, kinek kell pszichológushoz járnia

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői