Létrehozva: 2019.11.28.

Akár tiéd is lehet hazánk legjobb dala, csak ennyit kell tenned hozzá

A Duna Televízió a nagy érdeklődést és a zenei szakma kérését figyelembe véve november 30-ig meghosszabbítja A Dal 2020 pályázatra való jelentkezést.

Idén is érdemes jelentkezni A Dal 2020 versenyére, hiszen a kilencedik alkalommal látható dalválasztó show-ban nemcsak Magyarország legjobb nótáját választja majd ki a zsűri és a közönség, hanem értékes szakmai díjakat is lehet nyerni. A műsor nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja, valamint felléphet a legnevesebb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül a győztes előadó kiemelt promóciót kap a Petőfi Rádióban, illetve a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül.

Fotó: MTVA

A nyertes egyben a Petőfi Zenei Díj „év dala” elismerését is megkapja. A műsorban továbbá több különdíjat is átadnak majd: „A Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója”, „A Dal 2020 Felfedezettje” és „A Dal 2020 legjobb akusztikus felvétele” elismerések birtokosa a Petőfi Zenei Díj ezen kategóriájának díját is elnyeri.

A Duna Televízió a nagy érdeklődést és a zenei szakma kérését figyelembe véve november 30-ig meghosszabbítja A Dal 2020 pályázatra való jelentkezést!

origo.hu

Mészöly Géza megbukott? Ki lehet az Újpest edzője?

origo.hu

Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv

borsonline.hu

Nembináris énekes lett az Eurovíziós Dalfesztivál győztese, a kamerák előtt törte el a trófeáját

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

mandiner.hu

Kunhalmi nekiment Magyar Péternek, tételesen szedte ízekre

origo.hu

Súlyos döntést hozott Németország

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Nem szeret fizetni a 23 éves milliárdos: „Mai napig megnézem, mi és mennyibe kerül”

SHOWBIZ

Emlékszel még A dadus szereplőire? Így néznek ki 31 évvel később

SHOWBIZ

Ördög Nóri drámai bejelentést tett

SHOWBIZ

Még Hajdú Pétert is lenyűgözte a fiatal magyar milliárdos