Létrehozva: 2019.02.25.

Szenzációs bejelentést tett Pintér Tibor, újabb mérföldkő az életében

A magyar színész nem áll le, miután Zámbó Jimmyrõl készített musicalt, újabb magyar sztár életmûve adott ötletet neki.

A 45 éves színészt, Pintér Tibort megihlette Demjén Ferenc legendás dala, A szabadság vándorai. Olyannyira, hogy a Nemzeti Lovas Színház igazgatója a tavalyi Zámbó Jimmy-darab után ismét musicalt készít, most Demjén Rózsi életművéből. A darab címe pedig nem más, mint A szabadság vándorai lesz, és a tervek szerint a nyár végén mutatják be.

"Nagy álmom volt, hogy egyszer együtt dolgozhassak Demjén Ferenccel, akinek a dalait én is évtizedek óta dúdolom. Õ egy élő legenda, akinek az életműve a magyar könnyűzenei élet kincse. Mindenképpen azért kiáltanak a dalai, hogy egy gyönyörű történetet szőjenek köré" – árulta el Pintér Tibor a Blikknek, aki hosszú ideig tárgyalt az énekessel, mire végül Demjén rábólintott a dologra.

"Sokszor egyeztettünk telefonon, nemrégiben pedig személyesen is jártam nála a diószegi tanyáján, hogy a részletekről tárgyaljunk. Nagyon kedvesen fogadtak a feleségével. Körbevezettek, mindent megmutattak" – tette hozzá Pintér, aki hangsúlyozta, a musical nem Demjén Rózsiról szól, hanem egy életérzésről, amelyet a slágerei jelentenek.

"Amikor A szabadság vándorai dalt hallgatom, sokszor eszembe jut, hogy ez rólunk, színészekről, énekesekről, színházi emberekről szól, ezek mi vagyunk. Éppen ezért a történet is egy társulat életét mutatja majd be, egy olyat, mint a miénk, a Nemzeti Lovas Színház. Nagyon örülök, hogy Rózsi erre igent mondott és megengedte, hogy dolgozzunk a dalokkal. De érthető, hiszen ő is lovas ember" – nevetett Pintér, aki meg is mutatta Demjén támogatói levelét, amelyben az énekes dicséri az ötletet.

"Bízom benne, hogy ennek az új magyar musicalnek a bemutatása nemcsak a színházcsinálás egy fontos momentuma lesz, hanem megmutatja az idén harmincéves magyar demokráciánk főbb erősségeit is" – írta levelében Demjén.

A bemutatóig még hosszú hónapok vannak, így a főbb szerepek leosztásáról még nem tudni, még tart az egyeztetés.

origo.hu

Orbán Viktor telefonon tárgyalt az ukrán elnökkel

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

magyarnemzet.hu

Neuer hősből antihős lett, a Real a 87. percben még kiesésre állt, de döntős

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői