Létrehozva: 2019.02.18.

Durván ráfázik, aki lopott slágerrel indult A Dalban - ez a büntetése!

Lopással vádolják A Dal 2019 egyik döntõsét! Az elõadó nevét a csatorna nem hozta nyilvánosságra, ám az kiderült a szombati élõ adás végén, hogy valaki bejelentést tett az egyik idei produkció miatt. Ha bebizonyosodik, hogy a vádak igazak, borul az idei döntõsök listája.

Szerző Ripost

Furcsa és feszült módon ért véget szombat este A Dal 2019 második elődöntője.

Miközben a színpadon álló énekesek azt ünnepelték, hogy bejutottak a döntőbe, a műsorvezető, Freddie elkomorulva bejelentette, hogy mégsem biztos a végső mezőny.

A stúdióban azonnal fagyossá vált a hangulat. A döntősök arcára kiült a döbbenet és a rettegés.

„Egy nagyon fontos bejelentést szeretnék tenni!

A döntőbe jutott dalok közül az egyiket plágiumvád érte.

Amint megérkezett a bejelentés a hasonlóságról, azonnal elkezdtük kivizsgáltatni az esetet, de a hivatalos szakvéleményt még nem kaptuk meg. Nem szeretnénk alaptalanul senkit megvádolni, ezért nem nevezzük meg az érintett versenyzőt, de amennyiben beigazolódik a gyanú, a dalt és egyben előadóját a szabályok szerint ki kell zárnunk a versenyből” – jelentette be Freddie.

Így az a helyzet állt elő, ami eddig még soha A Dal történetében: a döntő előtti utolsó adás után még nem lehet biztosra tudni, kik a döntősök, vagyis az a nyolc előadó, akik közül az egyik majd Magyarországot képviseli az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A tét nem kicsi, arról nem is beszélve, hogy ha kiderül a csalás, szakmailag olyan billog kerül az előadóra és mindenkire, aki közreműködött a dalban, amit soha többé nem moshat le magáról.

A verseny előtt minden jelentkezőnek szigorú szerződést kellett aláírnia. Ebben - többek között - kötelezettséget vállaltak arra, hogy ha bebizonyosodik, hogy nem saját dallal jelentkeztek és azt sajátjukként adták elő, öt munkanapon belül 500 ezer forint kötbért kell fizetniük az MTVA részére az azonnali kizárás mellett.

További részleteket találsz a %RIPOST% napilap hétfői számában!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja